Az átlagkereset tavaly a járványügyi helyzet ellenére összesen 4,7 százalékkal emelkedett és így bruttó 486 696 forinton állt meg - derül ki a DreamJo.bs által üzemeltetett Fizetések.hu portál elemzéséből.

Az elmúlt évekhez képest csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között. Míg 2019-ben a fővárosi és a legrosszabbul fizetett megyei átlagkereset között a portálhoz beérkező adatok alapján 142 ezer forint különbség volt, ez a szakadék 2020-ban jelentősen, 89 500-ra csökkent.

A legmagasabb fizetést a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is a cégvezetésben dolgozók vihették haza, őket követték az IT és fejlesztés területén dolgozók, illetve a lízing, a telekommunikáció és a menedzsment munkaköröket betöltők fizetései. Az elmúlt öt évben a kékgalléros állások területén volt megfigyelhető a legnagyobb fizetésemelkedés, közülük is a bányászat, kohászat területén dolgozók, a fafeldolgozó és a gépipari munkások fizetése emelkedett meg a legnagyobb mértékben.

A nem kékgalléros területen tevékenykedők közül az adminisztráció, az egészségügyi és szociális ellátás területén dolgozóknak nőtt 5 éves időtávban legnagyobbat a fizetése. A legkisebb fizetésemeléssel 2015-höz képest a lízing, a marketing és reklám, az oktatás, képzés, valamint a gyógyszeripar területein dolgozók számolhattak.

Komárom megyében lehet a legtöbbet keresni

A legjobban fizetett régiók közé a fizetések terén még mindig kiemelkedő Komárom-Esztergom megye mellett Győr-Moson-Sopron, Heves, Fejér és Bács-Kiskun megye került be, míg a legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Békés, Nógrád, Tolna, Somogy és Baranya megye lakosai számíthattak tavaly.

A rendőröket érdekli leginkább más szakmák fizetése, azaz ők érdeklődtek a portálon leginkább arról, hogy adott iparágban milyen bruttó bérre számíthatnak. Rajtuk kívül az óvodai dajkák, az orvosok, az óvodapedagógusok, valamint a fogászati asszisztensek voltak a leginkább kíváncsiak arra, hogy országosan milyen fizetésre számíthatnak a pozíciójukban dolgozó magyarok.

Eltekintve a felsővezetői pozícióktól, a hosszú évek tendenciája 2020-ban is érvényes maradt: a legmagasabb fizetésre a pilóták számíthattak, őket követték az orvostanácsadók. A top 5-ös listára az IT menedzserek és az account directorok jutottak még fel, de az ő bruttó átlagkeresetük már egymillió forint alatt volt

Csúcsfizetések
(2020, bruttó millió forint)
Pilóta1,17
Orvostanácsadó1,04
Vezető fejlesztő1,016
forrás: Fizetesek.hu

A legalacsonyabb bruttó átlagkeresete a munkavállalóként dolgozó varrónőknek volt 2019-ben, 196 700 forintos havi bérükkel. Minimálisan 200 ezer felett kerestek az óvodai dajkák, a portás, informátor munkakörben dolgozók, a tanár asszisztensek és a munkavállalóként dolgozó cipészek.