Egy sor gyerekvállalást ösztönző lépést jelentett be a hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök. Köztük azt, hogy a nagycsaládosok 2,5 millió forintot kaphatnak egy hétszemélyes autó vásárlásakor.

3,5 millióról indul az árlista

A kedvezmény igénybevételének pontos részletei még nem ismertek, például az, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a támogatott autóknak, lesz-e például teljesítménykorlát vagy esetleg limitálják a listaárak alapján az elérhető modelleket. Az viszont valószínűnek látszik, hogy az intézkedés felpörgeti a hétüléses autók piacát és hozzájárulhat az autópark korszerűsödéséhez, mert a vásárlóknak jelentős segítséget jelent.

A piacon van 3,5 millió forintért elérhető hétüléses autó, a Dacia Lodgy, ám mivel az állami maximum támogatás a vételár felét állja, így ennél az autónál legfeljebb 1,75 millió forint lehet az állami segítség. Vannak 5-10 millió forint közötti hétülésesek, de közel 30 millió forintosak is. (A Totalcar itt gyűjtötte össze az elérhető információk szerint az állami támogatásra esélyes modelleket.) Az is elképzelhető, hogy a várható kereslet feljebb viszi a hétülésesek listaárát. Ugyanakkor esély van arra is, hogy egy-egy járművet a támogatás miatt leakcióznak az importőrök, hogy nagyobb eladási volument érhessenek el.

Mennyi a valódi támogatás?

Várhatóan a nagycsaládosok közül a kedvezőbb jövedelmi viszonyokkal rendelkező háztartások lépnek majd piacra újautó-vásárlóként. Az OTP elemzése szerint a nagycsaládosok ugyanis tipikusan rosszabb anyagi körülmények között élnek az átlagnál, ezért a potenciális családok 10-15 százaléka élhet a lehetőséggel. A KSH 2016-os mini népszámlálása szerint az 1,716 millió gyerekes háztartás 12 százalékában élt három vagy több gyerek, vagyis az érintett családok száma több mint 211 ezer. Az OTP becslésével élve 21-32 ezer család vásárolhat magának új autót.

Mennyit ad az állami az új hétüléses autókhoz?
Autóvásárló családok számaTöbbletforgalom az autópiacon 5 M forintos autóár esetén (Mrd forint)Tényleges állami támogatás áfabevétellel korrigálva (Mrd forint)
21 ezer105
24
32 ezer160
37
Forrás: Buksza-számítás, OTP-elemzés

Ez - átlagosan 5 millió forintos autókkal számolva - 105-160 milliárd forintos bevételt hozhat az autókereskedőknek. Az állami támogatás pedig bruttó 52,5-80 milliárd forint lenne. Ezt azonban csökkenti az áfabevétel, így - az 5 milliós átlagárnál maradva - nettóban 24-37 milliárd forint lesz az állami kiadás.

9,3 milliós autónál nem kerül pénzbe az államnak

Egy 5 millió forintos autó példáját véve ez a következőképpen néz ki: az 5 milliós ár felét adja a támogatott család, a másik felét az állam. Az 5 milliós autó 1,06 millió forintos áfája visszakerül az államhoz, a tényleges támogatás ezért 1,44 millió forint lesz. Egy közel 11,8 millió forintos, új hétülésesnél az állam lényegében pénzénél van, a 2,5 millió forint ugyanis visszajön áfa formájában.

Mindez egy család szempontjából mellékes lehet, mert számukra 2,5 millió forinttal olcsóbb lesz az adott autó. Az állam szemszögéből viszont az áfa lényeges bevétel, valamint további tételek, például a regisztrációs adó, az illeték, a forgalmi és a törzskönyv díja is bevételt jelent az állam számára.