Mennyit költekezhetünk jövőre? - A magyar kormány megmondja

A frissen előterjesztett 2018-as költségvetés azzal számol, hogy a bérek sokkal nagyobb ütemben nőnek majd, mint a gazdaság teljesítménye. A kormányzati számítások alapján közel ezer milliárddal többet lehet majd elkölteni a családi kasszából jövőre - hívja fel a figyelmet a Blokkk.com.
K. Kiss Gergely, 2017. május 3. szerda, 14:11

A büdzsétervezetben azzal számolnak, hogy a gazdaság 2017-ben 4,1 százalékkal, utána pedig 4,3 százalékkal fog nőni, ennek nyomán pedig a GDP értéke pedig 40 ezer milliárd forint felett lesz. Érkezik azért infláció is, ami 2016-ban még nem nagyon volt, de 2017-ben már 1,6 százalék lehet (a kormány szerint, de a vásárlók jó szokásukhoz híven többnek látják majd), míg 2018-ra a kétszeresére ugrik, 3 százalékra. Ez azt is jelenti egyidejűleg, hogy a bérek, keresetek, nyugdíjak ennyivel érnek majd kevesebbet - értékelnek a kereskedelmi szakportálon.

Lesz miből költeni a boltban, de ennek ára van

A családi költekezés rátesz a gazdaság teljesítményére egy lapáttal, hiszen annál gyorsabban növekedhet. És még nagyobb léptékben nőhetnek a bérek, hiszen azok minden más mutatót felülmúlnak. Méretes: 2017-re 13,2 százalékos, míg 2018-ra 10,4 százalékos béremelést várnak, folytatva a megelőző esztendők bérharcát a munkaerőhiánnyal.

A Blokkk.com szerint a családi költekezés fundamentuma erős lesz, de nem az egyébként nem rossz teljesítményt felmutató gazdaság miatt, hanem a munkaerőhiány kényszere nyomán. Kérdés, hogy a vállalkozások meddig képesek háromszor-négyszer több bértömeget fizetni, mint amennyivel a teljesítményük nő. Az olló ugyan záródik valamelyest, de messzinek tűnik még a vége. Három esztendő alatt a háztartások költekezése 17 százalékkal, a bruttó bérek pedig bő harmadával nőhetnek, miközben a GDP 11 százalékkal emelkedik.

A költségvetési előterjesztés becslése
(ezer milliárd forint)
201620172018
háztartások fogyasztási kiadása17,0118,0619,03
ezen belül bolti kiskereskedelem9,6510,0510,35
Forrás: KSH, NGM

Mindez azt is jelenti, hogy a cégeknek valahonnan el kell venniük a teljesítményüknél nagyobb béremelésre valót, így fejlesztések is fékeződhetnek, esetleg éppen a termelékenység, hatékonyság rovására. Pedig pont fordítva, a fejlesztések, a termelékenység, a hatékonyság javulásával kellene a nagyobb bérek fedezetét kitermelni.

A költségvetési előterjesztés - azaz a kormány - számításai alapján a családok költekezése tovább növekedhet 2018-ban is. 2017-ben és 2018-ban egyaránt ezer-ezer milliárd forinttal ugrik meg a háztartások fogyasztási kiadása. A családi költekezést a bérnövekedéssel összevetve nyilván nem költik el az utolsó fillért is a családok a fogyasztás különböző szentélyeiben, feltehetően például a lakásépítés, vásárlás lendülete is pénzt vesz el, átalakul a fogyasztás szerkezete is.

HOZZÁSZÓLÁSOK