Mennyivel drágul a buszjegy és a távfűtés Budapesten?

A BKV árainak 13,9, illetve a távhődíj 45 százalékos emelését javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a Főpolgármesteri Kabinet.
NAPI Online, 2006. december 8. péntek, 08:11
Fotó:

A BKV idei 48,6 milliárd forintos jegybevételét a tarifaemelést követően jövőre 52,1 milliárd forintosra tervezi a cég, a tanulóknak és nyugdíjasoknak járó árkiegészítés viszont 20,7 milliárdról 19,1 milliárd forintra csökken jövőre.
Az előterjesztés értelmében a dolgozói bérletek az infláció alatt, 6,5 százalékkal, a tanuló és nyugdíjas bérletek 13, a vonaljegyek 24 százalékkal (230 forintra!) drágulnak.

A távfűtés ára két lépcsőben, de várhatóan nem két egyforma részletben emelkedik: januárban nagyobb, a fűtési szezon után pedig kisebb lesz a drágulás. Demszky Gábor főpolgármester szerdán tárgyalt a gazdasági és a pénzügyminiszterrel, melynek eredménye, hogy a pénzügyi kormányzat a kompenzációs célú, 25 milliárd forintos állami keret egy részét megelőlegezi a távfűtő műveknek. A Népszabadság értesülései szerint a fővárosi szolgáltatónak mintegy 3 milliárd forint jutna. Az előzetes számítások szerint a 240 ezer távfűtéses lakásban élők több mint 80 százaléka részesülhet valamilyen mértékű támogatásban.
(Nszab, 2. old., MH, 12. old., NSZ 3. old.)

HOZZÁSZÓLÁSOK