Leáll egy hétre a gyártás a magyar Mercedes-gyárban

Előre tervezetten egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
Rácz Gergő, 2020. július 13. hétfő, 22:39
Fotó: Mercedes

A tájékoztatás szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét - augusztus 17-e és 23-a között a gyártás szünetelni fog. A döntés során figyelembe vették a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeznek majd.

A cég közölte: ezek a napok fizetett szabadságnak minősülnek, így a munkatársak bérében ez nem jelent változást.

A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018. évit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.07.20 17:18

Mikor jön rá a politikai, hogy az autó nem napi fogyasztási cikk?
Ha nem támogatnák folyamatosan az autógyárakat, már rég leálltak volna a környezetszennyező túltermelésről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gabrilovics, 2020.07.20 10:57

Eddig az volt,hogy a vírus miatt mindenképpbáll,akkir a nyári tervezett karbantartást elöbbre hozzák. Ennyire rosszul sikerült a hosszú leállás alatt a karbartás?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html