Méregdrágán adta a csirkét - több 100 ezres büntetés kapott

Kirívóan magas áron árulta a csirkét a Lehel piac egyik kereskedője, a hatóság megbüntette. Rászóltak a koronavírus elleni fertőtlenítést hirdető autómosóra is.
Csernátony Csaba, 2020. április 9. csütörtök, 10:07
Fotó: Napi.hu / Rácz Gergő

A koronavírus-járvány miatt fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Többek között azt vizsgálták, hogy a vásárlási roham miatt a kereskedők mennyivel emelik az árakat.

Bírság az áremelésért

Most megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst méregdrágán áruló kereskedő ügyében. Az érintett vállalkozást 300 ezer forintra bűntette Budapest Főváros Kormányhivatala. A vizsgálat során kiderült, hogy a közösségi médiumokban és a sajtóban széles körben elterjedt fényképeken látható csirkehús árak kirívóak voltak, más üzletekben hasonló mértékű árakra nem akadt egyetlen példa sem. A vállalkozóval szemben fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult és a hatóság 300 ezer forintra bűntette a vállalkozást.

Szintén nagy vihart kavart, hogy egy cég közel 15 ezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon. A megtévesztés miatt elindított hatósági eljárás eredményeként kiadott határozatában a Pest Megyei Kormányhivatal arra kötelezte az autómosót, hogy a jövőben reklámhordózóin, kereskedelmi kommunikációjában csak hitelt érdemlő dokumentumokkal alátámasztható állításokat közöljön.

A szaktárca közleményéből kiderül az is, hogy a hatóság 2020. április elejéig több mint 700 üzletet vizsgált, 70 bolt esetében indított eljárást árfeltüntetési jogsértések miatt.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK