Félmillió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) a Sonnenlicht SP Kft., mert az általa forgalmazott termékeknek gyógyhatást tulajdonított, miközben e tulajdonságukat egyetlen hatóság sem vizsgálta - közölte a hivatal. A Sonnenlicht több terméket forgalmaz, illetve forgalmazott, így a Sunpower termékeket, a Vital Matte inframatracot, a Hydrosana lábfürdőt és kétféle étrend-kiegészítőt, üzletében, illetve szórólapokon reklámozott reklámbemutatók keretén belül. A cég azt állította - leginkább a használati utasításokban -, hogy termékei méregtelenítő hatással rendelkeznek. A GVH többször ismertetett álláspontja szerint azonban az emberi szervezetre esetlegesen gyakorolt valamilyen kedvező hatás nem azonosítható a gyógyhatással. A Sonnenlicht pedig nem bizonyította az eljárás során az általa forgalmazott termékek gyógyító hatását, azokat szakhatóság nem vizsgálta ilyen vonatkozásban. A félmilliós bírság kiszabásakor súlyosbító körülményt jelentett, hogy a társaság értékesítése a nyugdíjasokat célozta meg, a GVH tájékoztatása szerint pedig valószínűleg jelentős fogyasztói sérelmet okozott ezzel.