Elmondta: a kormány szerdai ígérete, miszerint az államháztartási hiányt a GDP 3 százaléka alá szorítják jövőre - ha ezt tettek követik - eloszlathatja a magyar gazdasággal kapcsolatos befektetői aggodalmakat.

"Magyarországnak szüksége volt erre az elkötelezettségre (...) mint egy falat kenyérre" - idézte Bihari Pétert a hírügynökség.

A nyilatkozó ugyanakkor hozzátette: "nem hiszi, hogy az elvesztett bizalom egyszerre visszatér". Mindazonáltal úgy vélte, "ha a kormány ehhez tartja magát, van esély, hogy Magyarország kockázati megítélése tartósan javul".

Bihari, aki az MNB augusztusi kamatdöntésekor a 25 bázispontos emelés mellett voksolt, úgy magyarázta, hogy szavazatát sokkal inkább Magyarország kockázati megítélésének romlása motiválta, semmint az infláció alakulása.

Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a kamatcsökkentés is elképzelhető, ha tartós, jelentős javulás következik be a kockázati megítélésben.

"Ez azonban nemcsak annak a kockázati szintnek a visszanyerését jelenti, amelyet elvesztettünk, a megítélésnek még a késő tavaszi szintekhez viszonyítva is javulnia kell.

További feltétel a kedvező inflációs előrejelzés, amely az MNB inflációs céljánál alacsonyabb" - idézte a hírügynökség.

Bihari Péter rámutatott: "a jelenlegi kamatdöntési opciók a tartás vagy szigorítás, de ennek eldöntése alapos megfontolást igényel".