Orbánnal a maga közvetlen módján tárgyaltam, ő olyan ember, aki mindig lojális Európához, és azt is meg lehet vele beszélni, hogy milyen természetű a demokrácia - fogalmazott Angela Merkel német kancellár az Andrássy Egyetemen tartott beszélgetésen a vs.hu beszámolója szerint. Szerinte a magyar miniszterelnökkel mindent meg lehet beszélni vele, akár vitatkozni is lehet vele.

Merkel szerint a demokráciának számos hagyománya van, a kereszténység, a keresztényszociális gyökerek például. Itt megismételte azt, amit a magyar kormányfővel közösen tartott tájékoztatón elmondott: nem nagyon tud emiatt mit kezdeni az "illiberális demokráciával". A sajtószabadságról azt mondta, fontos, hogy a sajtó színes legyen, és a vélemények ütközzenek.

A bevándorlással kapcsolatban kijelentette, hogy Európának szüksége van munkaerőre, mert elöregedőben a kontinens. A menekültek közül azonban nem tudunk mindenkit befogadni, azokra kell figyelni, akiknek az életük van veszélyben. Gyakorlatiasan kell ezt a kérdést kezelni, amennyire csak lehet, irányított bevándorlásra van szükség.

Merkel szerint Oroszország erővel akar lenyomni országokat, és reméli, hogy Ukrajna területileg sértetlen, demokratikus marad. Ezek a célok nem állnak ellentétben Oroszország biztonsági szempontjaival - hangsúlyozta. "Katonailag nem lehet ezt a válságot megoldani, ezért mindenki érdeke,hogy békés megoldást találjunk" - mondta.

Kétségkívül nagy veszteségeket okoznak a gazdasági szankciók, de ezek a jogbiztonságot, a békét szolgálják, ezek pedig alapvető értékek.

Merkel felidézte a Charlie Hebdo elleni terrortámadást is: "nem szabad hagynunk, hogy keresztény, nem keresztény, zsidó, muzulmán, és egyéb csoportokra osszanak fel minket, a terrorra nem idegengyűlölettel, hanem nyitottsággal kell válaszolni". Úgy vélte, a vallási, etnikai, és egyéb kisebbségeknek nem lehet elnyomott helyzete a demokráciában, olyanban, ahol az ellenzék nem ellenség. Különösen fontos a kisebbséget védeni, ahol nagyon erős a többség, például fontos konszenzussal elfogadni egy alkotmányt. A civil társadalom, a plurális, független média világára is. A civil szervezetek nem a külföldi hatalmak ügynökei - mondta, Orbán Viktor korábbi szavaira utalva.

Merkel szerint a közös valuta, az euró megszünteti a gazdasági érdekellentéteket a tagállamok között, ezért nagyon fontos garancia a békére, még akkor is, ha a tagállamoknak nem kell egyformává válniuk, nem kell mindenről ugyanazt gondolniuk. De például az, hogy a tagállamok nem képesek megvalósítani azt a tervet, hogy legalább GDP-jük 3 százalékát oktatásra, kutatás-fejlesztésre fordítsák, azért baj, mert lemaradnak a nemzetközi versenyben.