Még soha olyan sokat nem költött vezető pozíciójú tisztségviselőire a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint tavaly. A Magyar Nemzet által készített összesítés szerint míg 2013-ban ez az összeg 735 millió forint volt (tavalyelőtt pedig 590 millió), 2015-re már 1,3 milliárd forintra rúgott. Az intézmény gazdálkodásának átláthatóságát azonban nem segíti, hogy a Klik által megadott adatokból nem derül ki: ez a bértömeg hány vezető beosztású emberre vonatkozik - írta a lap.

A lap a személyi juttatások kapcsán megkereste a Klik sajtóosztályát. Kérdésükre, mi indokolta azt, hogy bár 2015-re csökkent a kormányzati tisztviselők száma, mégis közel kétmilliárd forinttal többet költöttek rájuk, annyit válaszoltak: a béreket minden foglalkoztatott esetében a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően állapították meg.