A járvány lassú lefutásával párhuzamosan egyre erősödnek a pesszimista hangok és az aggodalmak a világban. A nemzetközi számok tanulsága szerint a vírus okozta krízis, és a korábban soha nem látott új élethelyzet csak ideiglenesen volt képes összehozni az embereket, és pozitív irányba mozdítani a mért országok hangulatindexét - derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából, amely világszerte közel húszezer alany megkérdezésével történt és 27 ország lakosságának véleményét tükrözi.

Jó irányba mennek a dolgok?

Globális szinten a lakosság többsége (61 százalék) úgy gondolja, hogy rossz irányba halad az emberiség, míg ennek ellenkezőjét 39 százalék vallja. Utóbbi az Ipsos szerint 6 százalékpontos csökkenést takar májushoz képest, viszont ez egyben az év eleji szinthez hasonló arányt mutat.

Az egyes országok állampolgárainak hangulata azonban nagy szórást mutat. A globális átlagot jelentősen meghaladó optimizmus Szaúd-Arábia (84 százalék) után Malajziát (75 százalék), Ausztráliát (60 százalék), Indiát (60 százalék) jellemzi, míg a másik végletet Chile (16 százalék) és Dél-Afrika (21 százalék) mellett számos európai ország, köztük Magyarország képviseli.

Magyarország esetében 39 százalék gondolja, hogy jó irányba mennek a dolgok, amellyel szemben 61 százalék áll. Az optimisták aránya egyébként május óta folyamatosan csökken, májusban ugyanis még 45 százalék volt azok aránya, akik szerint jó irányba mentek a dolgok.

Az Ipsos megjegyzi: a mérésbe bevont nemzetek közül mindössze 7 esetében javult a közhangulat, míg 16 országban romlottak az általános kilátások a jövőt illetően.

Mitől félnek az emberek?

Globálisan az általános félelmek közt első helyen a koronavírus áll: 27 országból 11 esetében áll az első helyen a legaggasztóbb dolgok ranglistáján és átlagosan 43 százalékkal áll a lista élén. A második legaggasztóbb dolognak az emberek a munkanélküliséget (40 százalék), harmadiknak pedig a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget tartják (32 százalék). A globális lista első öt helyén szerepel még a pénzügyi és a politikai korrupció (27 százalék), illetve a bűnözés és erőszak (24 százalék).

A top 5 legaggasztóbb listát vezető koronavírusnál látszik egy csökkenő trend, ugyanis májusban ez az arány még 63 százaléknál állt, ami májusban 55, júniusban pedig 47 százalékra csökkent és júliusra tovább mérséklődött. A munkanélküliség miatt is kevésbé aggódnak az emberek, itt az előző hónaphoz képest 2 százalékpontos csökkenést lehet megfigyelni.

A szegénység és társadalmi egyenlőtlenség, valamint a korrupció miatt többen aggódnak, itt 1-1 százalékpont az emelkedés, míg az 5. helyen történt egy helycsere: a bűnözés és erőszak 3 százalékpontos emelkedéssel ugyanis kiütötte innen az egészségügyet (22 százalék).

Magyarország eltér a világátlagtól

Magyarország a világátlagtól jelentősen eltérő képet mutat továbbra is, sőt még nagyobbra nyílt az olló a félelmeket illetően - mutat rá az Ipsos. Magyarországon bár az egészségügyi helyzet miatti aggodalom csökkent 2 százalékponttal az előző hónaphoz képest, 56 százalékos aránnyal még mindig az első helyen áll. Ezt a pénzügyi és politikai korrupció követi 54 százalékkal, ami 4 százalékpontos ugrást jelent az előző hónaphoz képest, majd a szegénység és társadalmi egyenlőtlenség miatti félelem következik 49 százalékkal, ahol szintén jelentős, 6 százalékpontos ugrás látható.

Az Ipsos kiemeli, hogy az egészségügy és a korrupció miatti aggodalom 56, illetve 54 százalékos aránya a világon a legmagasabb értéknek számít, a szegénység miatti félelem 49 százalékos aránya pedig a harmadik legmagasabb érték Oroszországot (59 százalék) és Kínát (56 százalék) követően. Az egészségügy miatt a magyarok után a brazilok és a lengyelek aggódnak leginkább, de jelentősen lemaradva a magyarok mögött 44-44 százalékos aránnyal.

A korrupció miatt csak az oroszok és a dél-afrikaiak többsége aggódik, ők 53, illetve 51 százalékos aránnyal követik a magyarokat. A felmérésben szereplő többi nemzetnél ez az arány 50 százalék alatt marad.

A magyar top 5-ben 4. helyen szerepel a munkanélküliség 25 százalékos aránnyal, ami 4 százalékponttal jelent kisebb arányt a júniusi felméréshez képest. Ötödik helyen az oktatás áll 17 százalékkal, itt 7 százalékpontos esés látható az előző hónaphoz képest.

Mi az, ami aggodalommal tölti el? (Top5 félelem Magyarországon), Forrás: Ipsos

A világot legjobban aggasztó koronavírus júliusra a hetedik helyre szorult vissza Magyarországon, az Ipsos szerint a 15 százalék a legalacsonyabb említési arány a mért 27 ország között.

Az elmúlt 8 év értékeit tekintve az Ipsos szerint megállapítható, hogy a magyarokat foglalkoztató legfontosabb problémák közül az egészségüggyel, a korrupcióval és a szegénységgel kapcsolatos aggodalmak súlya kezd kiegyenlítődni, míg a Covid-19 terjedésével párhuzamosan megugró munkanélküliségtől való félelem említése 30 százalék alatt látszik stabilizálódni.