Az Európai Bizottság jelenlegi ciklusában Magyarországgal kapcsolatban sok kritika hallatszik, amit árnyalni kell, viszont elhallgatni nem szabad - véli Andor László foglalkozatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztos nemrég megjelent Erősödő Európa című könyvében, amelyben azt is hangsúlyozza: Brüsszelben is sokféle kritikus van, de olyannal nem találkozott, aki eleve ellenszenvet táplálna Magyarország vagy annak kormánya iránt, és ezért próbálna jogtechnikai "fegyvereket" keresni.

A könyv nagy része az elmúlt három évben a válság leküzdése és az EU megerősítése érdekében tett fontosabb lépésekről, ügyekről, vitákról szól, egy fejezetet pedig Budapest-Brüsszel viszonyának szentel. Ebben az elmúlt három év eseményeit veszi sorra, amelyeket a szerző brüsszeli szemszögből ír le, és olyan aspektusokra is rávilágít, amelyek az események sodrásában a sajtótájékoztatásokból kimaradtak, vagy nem is lehettek a nyilvánosság számára olyan egyértelműek. Ebben a részben szó esik a magyar uniós elnökségről, a EU/IMF hitelkérelemről, a túlzottdeficit-eljárásról, és több olyan törvényről - például az új Munka Törvénykönyvéről vagy a hallgatói szerződésekről -, amelyek végső formájának kialakulásában az Európai Bizottságnak is nagy szerepe volt. Nagy titkokra persze nem derül fény, viszont ezen információk ismeretében - a már eddig is tudottakkal kiegészülve - néhány korábban alkotott kép árnyaltabbá válhat sokak számára.

Vita és együttműködés

A magyar biztos jelenlegi portfoliójához tartozó foglalkoztatáspolitikát a szerző szerint az elmúlt három évben a vita és az együttműködés egyaránt jellemezte. Az új Munka Törvénykönyve és a diákok röghöz kötése mellett például a magyar közfoglalkoztatás ügyével is alaposan foglalkoztak Brüsszelben. Utóbbival főleg azért, mert a magyar kormány az Európai Szociális Alap (ESZA) forrásait akarta erre a célra felhasználni.

A biztos ugyanakkor rámutat: bár válság idején az állami foglalkoztatásnak van tere, a magyar közfoglalkoztatási program kilóg az uniós gyakorlatból, miután nem tudni, hogy fellendülés esetén hogyan lehet kilépni ebből a programból és miként lehetne a közmunkában résztvevőket integrálni a gazdaság normális működésébe, főleg a magángazdaságba. A szerző úgy véli, a magyar program mérete eltúlzott, úgy ahogy a hozzá fűzött várakozások is.

Ennek kapcsán három dolgot emel ki:

  • egy beruházás-barát környezet biztosan jobban segítené, hogy a kkv-szektor maga támasszon nagyobb keresletet a munkaerő iránt;
  • erősítendő a programokban a tényleges képzési elem, és általában a foglalkoztathatóság javítása, ami a hosszú távú megoldás kulcsa;
  • az sem mellékes szempont, hogy egy hosszabb, az európai átlagnak megfelelő időtartamú munkanélküli-segély többeknek adna időt és esélyt ahhoz, hogy maguk találjanak munkát a munkaerőpiacon. (az új rendszerben legfeljebb 90 napig részesülhet valaki álláskeresési járadékban, ami a legrövidebb ideig folyósított juttatás Európában. Bár nincs erre vonatkozó kötelező érvényű előírás, legalább 5-6 hónapnyi álláskeresési időszakot minden tagállam finanszíroz a munka nélküli állampolgárai számára.)

Mi volt a baj a Munkahelyvédelmi akciótervvel?

A Munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban a szerző megemlíti, hogy az tartalmát tekintve arra a bizottsági javaslatra épült, hogy a válság idején éljenek a munkát terhelő adók csökkentésének lehetőségével, különösen az alacsonyabb képzettségű, jövedelmű kategóriákban, mivel itt reagál a munkaerő iránti kereslet a leginkább a munkaerő árára. Ugyanakkor, ilyen lépések szorgalmazásakor azt is hozzáteszi: a munkát terhelő adókat a kormány fiskális értelemben semleges módon csökkentse, azaz további eladósodás nélkül avatkozzon be.

E programnál uniós szinten problémát csak az okozott, hogy a magyar kormány viszonylag későn kezdte keresni a költségek fedezetét. Vagyis a szerző szerint első körben nem azért keltett megütközést a tervezet, mert új eszközökkel igyekezett bővíteni a foglalkoztatást, hanem azért, mert Magyarország éppen a pénzügyi segítségnyújtásról (EU/IMF-hitel) tárgyalt, hogy előmozdítsa a konszolidációt és a piaci bizalom helyreállítását.

Túlzott figyelem az edp-re

A túlzottdeficit-eljárással (edp) - amelynek lezárását a bizottság 2013 májusában javasolta - kapcsolatban megjegyzi: az edp alóli kikerülés visszhangja arra mutatott rá, hogy Magyarországon túlzott figyelem összpontosult erre az egyetlen mérőszámra. A szerző hangsúlyozza, hogy ezt a döntést a bizottság a számok, trendek, szakmai érvek, jogszabályok alapján hozta meg, és sem az edp fenntartásakor, sem a megszüntetésekor nem lehetett kettős mércéről beszélni.

"Mindenképpen elismerendő, ha egy kormány tartósan alacsonyan tudja tartani a hiányt, és ezt össze tudja hangolni más célokkal: gazdasági növekedéssel és szociális fejlődéssel" - fogalmaz a szerző, ugyanakkor hozzáteszi: az edp a hiányra tud hatást gyakorolni, a növekedésre már kevésbé, a szociális fejlődésre pedig egyáltalán nem. Ezért arra is felhívja a figyelmet, hogy nem jó egyes számokat fetisizálni, vagy erkölcsi ítélettel párosítani. Az edp nem szégyenpad, mert a hiány több okból - akár külső tényező miatt is - magasabb lehet 3 százaléknál. Az edp lezárása pedig nem azt jelenti, hogy az EU, vagy a bizottság a gazdaságpolitika minden elemét jónak tekinti - ezt tükrözik a mélyebb országspecifikus elemzések és ajánlások, amivel a nemzeti kormányok is tisztában vannak - véli a biztos.

A biztos szerint a megfelelő korrekció Magyarországnak is sokkal többet ér annál, mint hogy kikerül az eljárásból. "A költségvetési egyensúly, a jól megalapozott fiskális politika ugyanis nem öncél, hanem eszköz a fenntartható növekedéshez, a versenyképes gazdasághoz, végső soron a több munkahelyhez, a szociális biztonsághoz" - fogalmaz. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az edp alóli kikerülés nem jelenti azt, hogy a költségvetési fenntarthatóságra ne kellene ügyelni olyankor, amikor nem folyik eljárás az adott országgal szemben.

A kohéziós források megvonásának kérdése

A magyar sajtóban gyakran elhangzott az edp-vel kapcsolatban, hogy Magyarországtól forrásokat vonhatnak meg. Andor könyve szerint 2012 elején, amikor komolyan felmerült ennek lehetősége, akkor is sikerült azt elérni, hogy a lehetséges maximumnál sokkal kisebb összegről legyen szó és a "veszély elhárításához teljesítendő feladat megoldható legyen". (Ezt - mint már ismert - a magyar kormány teljesítette is és nem veszített egyetlen eurót sem - a szerk.) Andor ugyanakkor kiemeli, hogy az erről szóló februári javaslat senki számára nem lehetett váratlan: nemcsak azért, mert az eljárás már 2004 óta folyt, hanem mert 2010-12 között a bizottság a pénzügyminiszterek tanácsával együtt számos tárgyalás során kifejezésre juttatta kételyeit, aggályait, elvárásait.

 

IMF - se vele, se nélküle

Az IMF-hitel kérése körüli majd máfél éves huzavonáról szóló részben Andor felidézi, hogy a magyar kérés egy olyan időszakban érkezett, amikor egyrészt eleve egy hosszú idő óta tartó túlzottdeficit-eljárás folyt az országgal szemben, közben nem sokkal a pénzügyi segítség igényének 2011 novemberi bejelentése előtt a magyar kormány lemondott az IMF közreműködéséről, ráadásul ebben az időben az országot is folyamatosan leminősítették és a forint is gyengült.

Andor szerint ezt követően részben azért változott a helyzet, mert a bizottság fellépésének eredményeképpen az edp keretében 2012-13-ra vonatkozóan a kormány a fő számokat rendbe tette. Azzal, hogy a bizottság kilátásba helyezte a kohéziós alapok egy részének felfüggesztését, a fiskális hiány visszaszorítására és a strukturális reformok végrehajtására "ösztönözte" a magyar kormányt. Ha a bizottság ezt nem tette volna, akkor a szerző szerint a költségvetés helyzete is később rendeződött volna, és ha Magyarországnak esetleg meg kellett volna állapodni az IMF-fel, akkor azt gyengébb pozícióból tudta volna megtenni.

A szerző megjegyzi: a magyar fél tárgyalási kedve akkor hagyott alább, amikor 2012 őszétől a nemzetközi likviditási helyzet lényegesen megváltozott és a feltörekvő országok is könnyebb helyzetbe kerültek a piacokon. Ezután indult az IMF-ellenes médiakampány.

Fagyos hangulatban eredményt elérni

A 2011 első felében lezajlott magyar elnökségről elismerően szól, hiszen 2011 júniusának végére kitűzött célok nagy része igen jó arányban teljesültek és több területen sikerült érdemi előrelépést elérni. Ilyen volt például a közös gazdasági kormányzásról szóló ún. hatos csomag elfogadtatása, ami - a szerző megfogalmazása szerint - az európai gazdasági és pénzügyi rendszernek érdemi továbbfejlesztését jelenti, és az euró bevezetése utáni egyik legfontosabb lépésnek számít a közös európai gazdaságpolitika felé. Emellett a magyar elnökség sikere volt a horvát csatlakozás ügyének előrevitele vagy az EU roma integrációs politikájának megerősítése.

A szerző emellett azt is a magyar diplomácia felkészültségének eredményeként és sikereként említi, hogy annak ellenrére, hogy az uniós elnökségi félév meglehetősen "fagyos hangulatban kezdődött" - ami főleg a decemberben elfogadott médiatörvény viharos fogadtatása, illetve vitatott adópolitikai lépések, a nyugdíjrendszer átalakítása, a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások ügye, az alkotmányozással kapcsolatos viták vagy egyes politikusi nyilatkozatok miatt alakult ki -, számos szakpolitikai sikerrel sikerült zárni.