Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Január 29-re konzultációt hívott össze a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület az idős nemzedék érdekében szükségesnek tartott elvekről és intézkedésekről, a fórumra 6 magyarországi párt már elfogadta a meghívást - számolt be Karácsony Mihály elnök a portálnak.

A konzultáció célja két dokumentum aktualizálása: az egyik a 2019. májusában az egyesület kezdeményezésére és szervezésében létrejött, a DK, MSZP, LMP, Párbeszéd által aláírt szándéknyilatkozat, melynek lényege, hogy a pártok konzultáljanak a nyugdíjasok ügyeiben, a másik pedig a 2017.december 17-én 11 párt aláírásával elfogadott "Az idős nemzedék érdekében szükségesnek tartott, az aláíró pártok mindegyike által támogatott, elvek és intézkedések" című dokumentum.

A Nyugdíjas Parlament január 9-én nyújtotta be négy, nyugdíjasok helyzetét érintő kérdését, melyre a Nemzeti Választási Bizottságnak 30 napon belül kell választ adnia, azokat hitelesítenie.

A négy kérdés célja, hogy az Országgyűlés:

  • hozza létre az Idősek jogainak biztosa intézményét;
  • bővítse ki a kiegészítő szolgálati idő beszámíthatóságának lehetőségét;
  • vegye figyelembe az év elejei nyugdíjemelés nagyságának meghatározásakor a tervezet bérnövekedés mértékét is;
  • csökkentse: a nemek, a lakóhelyek, valamint a nyugdíjba vonulás időpontja miatt meglévő, indokolatlan nyugellátások közötti különbségeket.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas tagozata pedig személyes találkozót kezdeményezett a miniszterelnöknél és két miniszternél (Kásler Miklós és Varga Mihály) leveléhez pedig csatolta hatpontos követeléscsomagját. Ebben azonnali, közép- és hosszabb távú feladatok, célok egyaránt szerepelnek.

A csomagban a szervezet egyebek között leszögezi: a kormánynak be kell vezetnie az alapnyugdíjat, a gazdasági növekedéshez, valamint a béremeléshez kell igazítania az éves nyugdíjemelést, s a nyugdíjak összegének öt éven belül el kell érnie a mindenkori átlagbér 70 százalékát.

Az alapnyugdíj bevezetése csak úgy képzelhető el, ha az alsóbb kategóriákban lévő nyugdíjak meghaladnák a létminimumot, különben az e fölötti kategóriákban lévők nyugdíja "összetorlódna" az alapnyugdíjakkal, ahogy az a minimálbér emelésénél történt - mondta Juhász László, a tagozat elnöke a Pénzcentrumnak. Véleménye szerint a legkisebb öregségi nyugdíjnál el kellene választani a "szociális viszonyszám" és a mediánnyugdíj 60 százalékát elérő "alapnyugdíj" funkciókat.