Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A magyar kormány kimondatlanul feladta az euróbevezetés − egyébként szerződésben vállalt kötelező − célkitűzését. Ezzel az aktussal gyakorlatilag hatálytalanította a 2001-ben bevezetett jegybanktörvényben rögzített inflációs célkövető rendszer értelmét, illetve a 2008 óta lebegő árfolyamrendszer hasznát. Hosszú távon mindkettő célja az ERM II-es rendszerhez történő csatlakozás feltételeinek megteremtése lett volna.

Mindkét vállalás láthatóan fejfájást okoz a kormánynak és az MNB-nek. A költségvetési kiigazításra ugyanis inflációt generáló eszközöket alkalmaz a kormány, ezért Magyarországon a legmagasabb az árnövekedés üteme az Európai Unióban. A jegybanknak ezt nem lenne szabad elnéznie, ám az újfajta monetáris célkitűzések miatt nem képes érdemben reagálni az inflációra.

A szabadon lebegő árfolyam is sok fejfájást okoz, hiszen a jelentős állami és magán-devizahitelállomány miatt óriási az árfolyamkitettségből fakadó reálgazdasági hatás. Ilyen körülmények között felmerülhet a kérdés, hogy nem lenne-e időszerű megváltoztatni a monetáris politika jellegét, és az inflációs célkövetésről visszatérni a fiskális és gazdasági célokat követő, reálárfolyamra koncentráló monetáris rendszerre.

Ahhoz, hogy a költségvetési és növekedési igényeknek ismét alá lehessen rendelni a jegybanki árfolyampolitikát, két dologra van szükség: az árstabilitás biztosítására a gazdaságpolitikának kell garanciákat vállalnia, hogy ezzel a jegybank mozgástere megnőjön az árfolyam-manipulációra. Törekvést erre látunk is, hiszen a tavalyi inflációs megugrásért a kormány egyes intézkedései voltak a felelősek (áfa- és jövedékiadó-emelések). Sőt, az infláció idei visszaszorítását is elsősorban kormányzati lépésekkel érik el (rezsicsökkentés). Ilyen értelemben a fiskális politika elvette a monetáristól az infláció szabályozására alkalmas eszközöket, amiről az MNB-nek "önként" le kellett mondania.

A devizaadósság ledolgozásához és a gazdaságélénkítéshez kulcsfontosságú az árfolyam-politika, amihez a lebegő rendszernél alkalmasabb lehet egy középárfolyammal meghatározott sávos rendszert kialakítani, olyat, amilyen 2008 előtt is hatályos volt. Ezen keresztül az MNB képes lehet optimalizálni az árfolyamkockázatot, és ha tere nyílik, leértékeléseken keresztül ösztönözheti is a gazdaságot. Az infláció kordában tartására − mint láttuk − már kevésbé kell figyelnie, hiszen az a fiskális politika ellenőrzése alá kerül vissza.

Egy ilyen monetáris váltás szembe menne az európai gyakorlattal, de mivel ezt a kötöttséget a kormány nem tartja már magára nézve túlzottan kötelező erejűnek, egy nemzetközi árfolyamháború kellő alkalmat biztosíthat arra, hogy visszatérjen a számára kedvezőbb, rendszerváltás idején kipróbált kötött árfolyamrendszeren belüli reálárfolyam-mozgatáshoz.

A lépés jól is elsülhet, de mint azt közgazdászok már az 1995-ös csúszó leértékelés után, illetve a 2003-as sáveltoláskor és a 2008-as sáveltörléskor hangsúlyozták, a gazdaság számára optimális reálárfolyam kialakítására koncentráló monetáris politika csak akkor lehet hatásos, ha közben hiteles marad a költségvetést fegyelmező árfolyamrendszer. Vagyis, a tág határok között lebegtetett árfolyam kiszámítható politikát követel meg a kormánytól és a jegybanktól egyaránt.