A migránsinvázióval szemben védené Európát Orbán és Salvini

Az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében és a határvédelemben is egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásukon - közölte az állami hírügynökség.
Domokos Erika, 2019. május 2. csütörtök, 18:45
Fotó: Napi.hu - Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor a Liga olasz kormánypárt vezetőjével együtt hisz abban, hogy erős és sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa; a keresztény értékeken alapuló európai kultúrának elsőbbséget kell adni a kontinensen; Európa határait pedig meg kell védeni a migránsinvázióval szemben - írta az MTI.

A miniszterelnök méltatta Matteo Salvinit, amiért a tengeren megpróbálja megvalósítani ugyanazt, mint amit Magyarország a szárazföldi migránsútvonalon. Európa polgárai akkor járnak jól, ha nem Emmanuel Macron francia elnökre, hanem Olaszországra és Magyarországra hallgatnak a határvédelem ügyében - mondta a magyar kormányfő.

Nem az illegális bevándorlók újraelosztására van szükség Európában, hanem olyan Európa kell, amely megvédi a határait a tengeren és a szárazföldön - mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter. Az olasz politikus szerint Magyarországon szabályosan ellenőrzik, hogy ki lép át a határon, az ország gyorsan és hatékonyan hozta létre a határzárat.

Matteo Salvini szerint május 27-től más lesz a helyzet Európa és az európai népek számára. "Az a célunk, hogy meghatározóak legyünk" Európában, irányítsuk Európa átalakulását, alternatívát kell nyújtani az eddigi európai irányítással szemben - közölte a szélsőjobboldali politikus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Jakab.gipsz, 2019.05.03 15:55

@zana: Mussolini, Gömbös, sehol sincsenek a permanens forradalmat hirdető tömeg gyilkos Trockíjhoz viszonyítva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.05.03 09:24

Mussolini, Gömbös, ez utóbbit elvitte az ördög hamarosan. Vajon Orbánt is elviszi. Helló Luci van egy kuncsaftod....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.05.03 05:45

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.05.02 22:19

@zana:
Zanamajom egy mocsok plútói fasiszta, kis Mussolini!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.05.02 22:09

Salvini egy mocskos olasz fasiszta, Mussolini!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html