A kormány honlapján közzétett összesítés szerint legfeljebb egymilliárdot ebből az a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől megörökölt kontraktus tesz ki, amelynek kedvezményezettje a Nagy és Pál Ügyvédi Iroda, illetve a CEU Tender Kft. konzorciuma. A kétéves, június végén lejárt szerződés alapján fő feladatuk az volt, hogy biztosítsák az európai uniós támogatások felhasználásával összefüggő közbeszerzések szabályosságát - írta a lap.

Többmilliós szerződése volt a tárcának ifjabb Balsai Istvánnal, a korábbi fideszes politikus fiával, aki közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyekben járt el. Ifjabb Balsai - az alkotmánybíróvá választott fideszes politikus fia - például nyolc hónapig jogi szakértői háttértevékenységet végzett négymillió forintért a kancelláriának, majd ügyvédi irodája kapott egy évre hatmillió forintot azért, hogy peres ügyekben, illetve közérdekű adatok kiadására irányuló eljárásokban képviselje a Miniszterelnökséget.

Összesen 11,5 millió forint értékben szerződött a Miniszterelnökséggel Bordás Vilmos ügyvédi irodája. Az Országos Választási Bizottság korábbi elnökénél is sokkal jobban járt a Körmendy-Ékes és Lengyel Ügyvédi Iroda, amely hét hónapra kapott legfeljebb 45 millió forint értékű megbízást jogi tanácsadásra és szerződések, beadványok készítésére.

A Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda (amelynek egyik tulajdonosa Tuzson Bence, a Fidesz-frakció jelenlegi szóvivője volt) még 2013-ban képviselte a Miniszterelnökséget egy elsőfokú peres eljárásban, de az iroda Biczi és Turi néven a tavalyi választások után is dolgozott a tárcának - írta a Népszabadság.