Az előbbi tételt nehéz beazonosítani, hogy pontosan mire is ment el, utóbbi esetében viszont egyértelműnek tűnik, hogy az előkészítés alatt álló új atlétikai stadionra költik a milliárdokat - számolt be a portál.

Az olimpiai helyszíneket a 2024-es pályázat lemondásától függetlenül megvalósító Kemény-program legnagyobb szelete ugyanis az atlétikai stadion.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat előtt alig néhány nappal nyerte a magyar atlétika első aranyérmét a súlylökő Márton Anita a birminghami fedettpályás vébén.

Budapest pedig már tavaly jelezte, hogy megpályázza a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot.

Az atlétikai stadion a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő, 15 hektáros területen épülhet fel, a telket a magyar állam 2014-ben 16,5 milliárd forintért vásárolta meg - írta korábban a Magyar Nemzet. A ferencvárosi területet a Wing Zrt. - a korábbi Wallis - adta el.

Fotó forrása: Shutterstock