Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Mindent visznek, ami mozdítható, és bár 15 vagyonőrt foglalkoztatok, mostanra eljutottunk odáig, hogy ugyan a napokban volt komolyabb, mintegy 200 ezer forintos kárt okozó borsólopásunk, ezt már be sem jelentjük, csak a félmillió forint fölötti kárértéknél teszünk feljelentést - mondta lapunknak Raskó György agrárközgazdász, a lajoskomáromi Győzelem Kft. vezetője. Az utóbbi években nyolc kirívó esetben tett följelentésből egynél sem találtak tettest a rendőrök - tette hozzá Raskó -, akkor sem, amikor a 100 millió forintos öntözőberendezésük kétmilliót érő rézhuzalozását lopták el, használhatatlanná téve a gépeket. Az őrök foglalkoztatása fejenként évi 1,5 millió forintba kerül, amihez a munka dologi költségei is hozzáadódnak. Emellett a cég három falu polgárőrségének működését is támogatja Lajoskomárom környékén, milliós nagyságrendben.

A rendőrség csak a húszezer forintot meghaladó értékű lopások, betörések esetén indít eljárást a feljelentések nyomán, az ennél kisebb kárral járó, úgynevezett szabálysértési értékre elkövetett ügyek miatti eljárásokat a jegyző folytatja le, vagyis ezek sem szerepelnek az ORFK statisztikájában, amely szerint 2004 óta évente átlagosan 10-11 ezer feljelentést tesznek a mezőgazdaságban elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt. A legfertőzöttebb megyének Borsod-Abaúj-Zemplén számít. Tavaly a rendőrség országosan az esetek negyedét zárta sikeres felderítéssel.

A bűnözők egyre szervezettebbek: a fél hegyoldalakat letaroló fatolvajok eredményességét komoly logisztikai háttér segíti, csakúgy, mint azokét, akik többkamionnyi libát loptak teherautóval a közelmúltban egy jászsági cég telephelyéről. A bűnözők kihasználják a jogszabályi hézagokat: ügyelnek a szabálysértési értékre, sokszor pedig gyerekekkel vitetik el az értékesebb árukat, mivel ők nem büntethetők. A vagyonvédelem szinte hatástalan, főleg a több száz hektáros gazdaságokban. A magyar mezőgazdaságnak mintegy évi tízmilliárd forintos többletköltséget okoz az erre fordított összeg - Raskó György úgy becsüli, hogy közel 50 ezer vagyonőrt foglalkoztat a szektor -, ami további versenyhátrányt jelent a magyar agráriumnak az uniós versenytársakkal szemben, emellett komoly szerepe van például a szántóföldi zöldségtermesztés visszaszorulásában. Az agrárközgazdász szerint idén szaporodnak majd a lopások, főleg a magasabb hozzáadott értéket előállító ágazatokban.

Bár a rendőrség kiemelt feladata a települések külterületeinek és a mezőgazdasági művelés alatt álló területek fokozott ellenőrzése, a felderítés alacsony hatékonyságát részben magyarázhatja, hogy a tulajdonosok sokszor csak jóval az elkövetés után veszik észre a kárt, az ellopott áru, haszonállat pedig nehezen azonosítható, követhető nyomon. Az sem ritka, hogy a kiutalt üzemanyag bizonyul kevésnek a külterületek folyamatos ellenőrzéséhez.