Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Új Széchenyi terv keretében 4 milliárd forint érhető el a közép-magyarországi egyetemek kutatás-fejlesztési tevékenységére - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A hazai támogatásból - a a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból - megvalósuló fejlesztések célja a felsőoktatási kutatási projektek támogatása. A kiírás fő feladata továbbá - az adott területek hosszú távú finanszírozása érdekében - a fejlesztésekhez kapcsolódó humánerőforrás kapacitások és a kutatás-fejlesztés (k+f) piaci lábának erősítése. A pályázatok támogatásának összege minimum 50 millió forint, maximum 500 millió forint lehet.

A húzóágazatokat segítenék

A pályázat célja a felsőoktatási intézményekben működő nemzetközi, innovatív teamek közreműködésével kutatási projektek támogatása. A konstrukció ösztönözni kívánja a felsőoktatás innovatív tevékenységét, elősegítve a k+f-fel kapcsolatos munkahelyteremtést, valamint a legkorszerűbb nemzetközi módszertani tapasztalatok hazai adaptációját. A tervek szerint a támogatás hozzájárul az akadémiai szféra tudományos eredményeinek a gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein való hasznosulására, és az innovációs infrastruktúra fejlesztéséhez. A pályázatok további célja a hazai kutatások nemzetközi beágyazódásának elősegítése, illetve, hogy a támogatott fejlesztési projektek lehetőséget teremtsenek a kutatójelöltek és a fiatal kutatók számára nemzetközi programokban történő részvételre.

A pályázat a kiemelt iparági területek és tudományágak, az Új Széchenyi tervben kijelölt húzóágazatok fejlesztéséhez szükséges kutatásokat szolgálja, többek között: a gyógyszeripar, a biotechnológia, az orvosi műszergyártás és diagnosztika, a rehabilitáció, a geotermikus és megújuló energia, a környezettechnológia, a környezetvédelem, környezetbiztonság, a vízgazdálkodás, az árvízvédelem, az ásványvíz ipar, az élelmiszerbiztonsági kutatások, a járműipar, a közúti informatika, a logisztika, a lézertechnológia, a lézerfizika, a geológia, a biztonságpolitika vagy a Duna-régió kutatása. A pályázatok benyújtása 2012. október 29-től a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2013. február 7-ig lehetséges. Pályázók köre: költségvetési szervek, kamara, alapítvány, nonprofit szervezetek, egyesülések.

További információ a Nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alap és ipari kutatási valamint Infokommunikációs technológiai fejlesztési projektek támogatása a közép-magyarországi régióban című pályázatról itt olvasható.

Eddig népszerűek voltak

Hasonló célokkal a konvergencia régiókban már 2011 végén megjelent a Társadalmi Megújulás Operatív Program Nemzetközi közreműködéssel megvalósuló alap- és célzott alapkutatási projektek támogatása című konstrukciója. A hat régióban a kiírás keretösszege 20 milliárd forint volt, összesen 31 darab nyertes pályázat született. A legkisebb támogatási összeg 276 millió forint, míg a legnagyobb 895 millió forint volt. Ugyancsak kutatási fejlesztésekhez kapcsolódóan 2012 elején jelent meg az Előremutató infokommunikációs technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó it-szakember-utánpótlás biztosítása című kiírás, mely kapcsán 6 darab pályázat nyert. A felhívásra 7,2 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, a legalacsonyabb támogatási összeg 574 millió forint, a legmagasabb 1,5 milliárd forint volt.