Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gyanú szerint a bűnszervezet három számlázási láncolatot működtetett, ezek segítségével parfümöt és táplálékkiegészítőket "utaztattak" Magyarország és Szlovákia, valamint Magyarország és Csehország között.

A termékek egymást váltó bukó cégek fiktív belföldi értékesítésein keresztül jutottak el a haszonhúzó, úgynevezett brókertársaságokhoz, akik a Közösség területére bejegyzett cégeknek értékesítették azokat. Az áruk azonban a valóságban sosem kerültek forgalomba, ahogy megérkeztek a célországba, hamis dokumentumokkal vissza is szállították Magyarországra, hogy újra és újra átfuttassák azokat a láncolaton. A társaságok ezzel a módszerrel több mint 3 milliárd forint áfát tudtak visszaigényelni úgy, hogy azt előtte senki nem fizette be a költségvetésbe.

A bűnbanda felszámolására szervezett akcióban Magyarországon és Szlovákiában is zajlottak kutatások, a határon átnyúló intézkedések irányítását az Eurojust is támogatta. A NAV nyomozói és járőrei több mint 50 helyszínen kutattak egyszerre és 20 gyanúsítottat állítottak elő. A hálózat irányítójánál engedély nélkül tartott géppuskalőszereket is találtak, a bűnszervezet egyik tagja pedig megpróbált elrejtőzni a hatóság elől, de a nyomozók néhány órán belül őt is elfogták és őrizetbe vették.

A bűnszervezet raktárhelyiségében rengeteg parfümöt, valamint szabálytalanul tárolt, állati ürülékkel szennyezett táplálékkiegészítőt, és azok újracsomagolásához szükséges eszközöket találtak. A NAV értesítésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is eljárást indított az ügyben.

A nyomozók a szervezet tagjaitól nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le, valamint bankszámlákat, üzletrészeket, szabadalmakat, gépjárműveket és ingatlanokat vettek zár alá, több mint egymilliárd forint értékben. Az online számlaadatok felhasználásával pedig sikerült időben megakasztani mintegy nyolcszázmillió forint jogosulatlanul visszaigényelt áfa kiutalását is, így az okozott kár jelentős része megtérülhet.

A NAV nyomozói 11 személyt vettek őrizetbe. A Tatabányai Járásbíróság 7 gyanúsított letartóztatását elrendelte. A nyomozás különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. A szervezet vezetői - ha bűnösségük bebizonyosodik - 20 évet is kaphatnak - adta hírül a hivatal.