Milliárdos nyugdíjasoknak is járna az ingyengyógyszer - ettől félnek a magyar politikusok

Az elmúlt hetekben az MSZP miniszterelnök-jelöltje „Fizessenek a gazdagok” címmel hirdetett új politikát. Pár napja pedig az MSZP elnöke beszélt arról, hogy 65 év felett a gyógyszer ingyenes lesz mindenkinek. Élénk vita kezdődött arról, hogy a két üzenet megfér-e egymás mellett, azaz mi lesz a 65 év feletti gazdagok gyógyszerével. Ennek kapcsán a Policy Agenda megvizsgálta a jelenlegi támogatási rendszert.
K. Kiss Gergely, 2017. március 29. szerda, 10:46
Fotó: Unsplash

Botka László miniszterelnök-jelölt új baloldali politikájának alapja az, hogy szélesíteni kell a gazdagok közteherviselésben való részvételét. Ez többkulcsos adórendszert, és valamilyen vagyonadót jelentene. Ennek látszólag ellentmond az a másik MSZP javaslat, hogy 65 év felett mindenki ingyen juthasson a gyógyszeréhez - állapítja meg tanulmányában a kutatóintézet .

Ez a két üzenet ismét felerősítette azokat a vitákat, hogy lehet-e, szabad-e a szociális rendszert jövedelmi rászorultság alapján működtetni. Megvizsgálták, hogy egyáltalán a mostani rendszer mennyire veszi figyelembe ezeket a szempontokat.

2015-ben a központi költségvetésből 1.6 milliárd forintot költöttek jóléti szolgáltatásokra. Ebben az összegben azonban szerepelnek a nyugellátások (öregségi nyugdíjakat, árvaellátást, özvegyi ellátását, nyugdíjasok egyszeri segélyét, valamint a szolgálatfüggő nyugellátást), valamint a szociális intézmények működtetésére fordított összegek sem.

A fenti költségvetési forrásokhoz három módon lehetett hozzáférni:

  • Vannak az univerzális támogatások, amelyek nem jövedelemhez, hanem élethelyzethez kötöttek. Azaz, aki beletartozik a támogatott célcsoportba, akkor jár neki az állami támogatás. Ilyen élethelyzet lehet a gyermek nevelése, és ebben az esetben jár a családi pótlék.
  • A második csoport a biztosítotti jogviszonyhoz kötött támogatások. Azaz főszabályként dolgozik és ezáltal válik jogosulttá a foglalkoztatott. Ilyen ellátások például a különböző táppénzek, álláskeresési támogatás, korhatár alatti ellátások.
  • A harmadik csoport a rászorultsághoz kötődő támogatások, amikor a tényleges jövedelmi helyzetből indulnak ki, és ehhez mérik, hogy ki kaphat, és ki nem.

Meglepő módon a szociális támogatások legnagyobb része (44,8%) a biztosítási viszonyhoz kapcsolódik, míg a második helyre (42,4%) az univerzális támogatások kerültek. A rászorultsági elvet valamilyen módon figyelembe vevő támogatások az összes forrás 12,8 százalékát tették ki 2015-ben - összesen 1600 milliárd forintnyi keretösszeg mellett.

Miért nem rászorultsági alapon jár csak a támogatás?

Többször volt vita tárgya a magyar közéletben - főleg a családi pótlék kapcsán - hogy miért ad ugyanannyit az állam a gazdagoknak, mint a szegényeknek. Teljesen rászorultsági alapúvá tenni az összes támogatást azonban nem lehetséges, mivel a biztosítási jellegűek esetében nem érvényesülhet olyan elv, hogy a tehetősebbek ne legyenek arra jogosultak ("például dolgozom, tehát jár... a táppénz").

Ugyanakkor kérdéses, hogy a támogatási rendszer 42-43 százalékát lehet-e az "általánosan jár" juttatási elv helyett rászorultsági alapúvá tenni? Elvileg lehet olyan szabályt hozni, hogy a nagyobb jövedelműek, vagy nagy vagyonnal rendelkezők ne kapjanak családi pótlékot, anyasági támogatást, utazási kedvezményt a gyerekek után. Ez azonban szükségessé tenné azt, hogy az állam a kisebb jövedelműek számára egy kötelező jövedelemigazolási rendszert írna elő, és ezt intézniük kellene a hivataloknál.

Utoljára a 2006 végén került sor egy ilyen jellegű intézkedésre. Akkor a megszűnő univerzális gázártámogatási rendszert felváltotta egy rászorultsági alapú energiaár-támogatási rendszer. A támogatásban részesülő 1,8 millió háztartásnak egyszerűsített eljárásban kellett évente kérelmeznie a támogatást, amely jelentősen megterhelte két hónapon keresztül az Magyar Államkincstárt is. Amennyiben akár csak a családi pótlékot kapó háztartásnak ezt kötelezően évente intéznie kellene a hivatalban, az komoly társadalmi felháborodást váltana ki. Egyúttal az ehhez szükséges ellenőrzési rendszer, és adminisztráció komolyabb költségvetési forrásokat emésztene fel.

Fentiek miatt a politika inkább tart a rászorultsági alapú rendszerektől, és nem támogatja azok bevezetését. Érdekes módon éppen az alapjövedelem mellett érvelők egyik véleménye, hogy a célzott támogatások ellenőrzésére fizetett pénzek több kárt okoznak, mint a nem rászorulóknak kifizetett pénzek. Ezért azok a pártok, amelyek az alapjövedelem mellett érvelnek, és eközben rászorultsághoz kötnék a társadalmi csoportoknak adott támogatásokat (legyenek azok nyugdíjasok, kisgyerekesek, cukorbetegek és egyebek) jelentős ellentmondásba kerülhetnek.

A Policy Agenda megítélése szerint nem az a valódi vita, hogy a "gazdagok" is részesülhessenek valamilyen társadalmi csoporthoz tartozás alapján plusz támogatásban. A vitának sokkal inkább arról kell szólnia, hogy kell-e egy társadalmi csoportot preferálni ebből a szempontból. Az ingyen gyógyszer kérdésében egy adalék a vitához: a csak idősekből álló háztartás kiadásainak 8,8 százalékát teszik ki az egészségügyi kiadások, míg a középkorúak esetében ez az arány 3,3 százalék, fiataloknál pedig csak 1,8 százalék. Azaz a kérdés inkább az, hogy kell-e ezzel kezdenie valamit a politikának.

HOZZÁSZÓLÁSOK