Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényből az derül ki, hogy az a miniszter, aki legalább három évig vezette a tárcáját, hathavi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult. Így a tárcavezetők vagyonbevallásában szereplő havi bruttó 1,1 millió forinttal számolva 6,6 millió forintot kaptak - írta a portál.

A pénzt valószínűleg már megkapták, ugyanis a pénzt a hatáskörgyakorlás megszűnésétől számított tizenöt napon belül egy összegben kell átutalni.

Elvileg az érintett politikusok: Balog Zoltán (képünkön), Fazekas Sándor, Kósa Lajos, Lázár János, Seszták Miklós és Simicskó István. Közülük Simicskót csak 2015 szeptemberében nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium élére, így neki csak 3,3 millió forint jár.

A lelépti díj feltétele, hogy legalább egy évet a posztján töltsön a miniszter - így Kósa Lajos hopponmaradta, őt ugyanis csak 2017 októberében nevezték ki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek.

A jogszabály alapján elesik a pluszpénztől az a miniszter, aki a megbízatásának megszűnését követően újabb állami vezetői megbízatást kap. Márpedig kormánybiztos lett május 18-tól Simicskó, aki a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért, valamint Seszták, aki egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felel. A kormánybiztosok államtitkári illetményre és juttatásokra jogosultak, ami durván havi bruttó egymillió forintot jelent.