Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerda estétől a szélvédett helyeken újra megjelennek a ködfoltok. Éjszaka észak felől elkezdődik a felhőzet növekedése, de holnap a nap első felében még szakadozott lesz a felhőzet, majd csak késő délután lesz mindenhol erősen felhős az ég.

Csütörtökön napközben főleg északon lehet néhol kisebb eső, zápor, viszont estétől délen már többfelé alakulhat ki eső, helyenként havas eső. A délnyugati, nyugati szél északkeleten megerősödik, holnap késő délután az északnyugatira forduló szelet kísérik a Dunántúlon időnként erős lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 5, 10 fok között valószínű.

Hol keresse a havat?

Nagyjából az 50. szélességi körtől északra ciklonok vonulnak, az erőteljes nyugati áramlás több hullámban nedves levegőt szállít az óceán felől. Ebben a térségben kelet-nyugati tengellyel hullámzó frontrendszer található, e mentén több helyen esik az eső. Ez a frontálzóna választja el a mérsékelten meleg és a poláris hideg légtömeget. Tőle északra mindenütt 10 fok alatt marad a csúcshőmérséklet, sőt Skandináviában és Oroszország északi felén sokfelé a -10 fokot sem éri el. Arrafelé szórványosan havazik, illetve hózáporok fordulnak elő, de a hófúvás sem ritka.

Kontinensünk déli felén anticiklon alakítja az időjárást, sokat süt a nap, de a hegyek közti völgyekben makacs ködfoltok is kialakulnak. Itt jóval enyhébb az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13, 18 fok között változik. A Kárpát-medence időjárását eleinte még ez a száraz és enyhe légtömeg alakítja, de csütörtökön hidegfront vonul át felettünk, és átkerülünk annak a hideg oldalára.