Vasárnap északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a Nyugat-Dunántúlon estig sok lesz a felhő. Eleinte a Dunántúl északi felén szórványosan, a Duna-Tisza közén néhol valószínű havazás, majd kelet felől fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, szombaton főként az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében, vasárnap a Dunántúlon néhol megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -1 és +3 fok között várható.

Ilyen lesz az idő Európában

Az MTI-nek eljuttatott előrejelzés szerint szárazföldünk északkeleti részén hatalmas anticiklon helyezkedik el. Területén többnyire erősen felhős vagy borult az ég, sokfelé párás, ködös a levegő. Számottevő csapadékról nem érkezik jelentés, de a magasnyomás peremén északabbra havazás, délebbre eső előfordul.

Ugyanakkor Görögország fölött ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé sok a felhő, és több helyen esik az eső. Szintén felhős, helyenként csapadékos az idő Nyugat-Európában egy Izlandtól Írországon át egészen a Pireneusi-félsziget nyugati részéig húzódó frontrendszer miatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet Európa északkeleti felén sokfelé 0, -8, az Ural előterében pedig -11 és -25 fok között alakul. Délnyugat felé haladva enyhébb az idő, kontinensünk nyugati és déli tájain a kora délutáni órákra többnyire 8 és 16 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Krétán és Cipruson 18, 19 fokot is mérnek. Vasárnap estig a Kárpát-medence fölé kelet, északkelet felől egyre hidegebb, eleinte nedves, majd szárazabb léghullámok áramlanak.