Hiába közhely, akkor is tény, hogy nagyon jelentős különbségek vannak a különböző országrészek között. Akár az egy főre jutó ipari termelést, a nettó fizetéseket vagy éppen a lakásépítéseket és a munkaerőpiacot nézzük. A hivatalos idei első negyedéves KSH-adatok alapján mutatjuk, milyen durva eltérések vannak az országrészek, megyék között.

1. Munkanélküliség: 2,3 százalék - 13,5 százalék

Az utóbbi években drasztikusan csökkent a munkanélküliségi ráta, az országos átlag szerint 6 százalékos. Ennél van sokkal jobb és sokkal rosszabb adat is az országon belül. A legjobban Fejér és Vas megye áll, egyaránt 2,3 százalékos rátával, az élmezőnybe tartozik még Győr-Moson-Sopron megye 2,8 százalékos mutatóval. Budapest csak a mezőny első harmadában kapott helyet az 5,1 százalékos eredményével. A legrosszabbul álló megyékben: Baranya, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár 8,3-13 százalékos a ráta.

2. Foglalkoztatás: 49,9 százalék - 61,8 százalék

A munkaerőpiac helyzetét tükröző másik fontos mutató, a foglalkoztatottságban is durvák a különbségek. Az országos átlag 56,7 százalékos. Ebben az összevetésben a főváros áll az élen közel 62 százalékos mutatóval. A legjobbak közé tartozik még Győr-Moson-Sopron mellett Fejér és Vas megye, utóbbi három megyének van legalább 60 százalékos mutatója. Összesen nyolc megyének van jobb eredménye az országos átlagnál (56,7 százalék). A sor végén szerepel Nógrád, ahol az 50 százalékot sem éri el a ráta.

3. Egy főre jutó ipari termelés: 248 ezer - 1,9 millió forint/fő

Utcahosszal vezeti ezt a listát Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye. Utóbbi két megyében az egy főre jutó ipari termelés a hétszerese a leggyengébb eredményt felmutató Szabolcs és Baranya megye átlagának, és jóval meghaladja a 678 ezer forintos országos átlagot is. Szintén erős az ipari teljesítmény Vasban, Fejérben.

4. Lakáspiac: 1 lakás - 53 lakás/100 ezer lakos

Extrém különbségek vannak az lakásépítésekben is. Győr-Moson-Sopron és Vas megye kiemelkedik a mezőnyből. Ezekben a megyékben kétszer annyi épített lakás jut 100 ezer lakásra, mint például Budapesten. Az országos átlag egyébként 14 lakás 100 ezer lakosonként. Ezt a szintet 8 megye éri el, a többiek elmaradnak tőle.

5. Havi nettó fizetés: 116 ezer forint - 218 ezer forint

A fizetések esetében még durvább egyensúlytalanságok láthatóak. Mindössze két térség múlja felül az első negyedéves 169 ezer forintos országos átlagot. A főváros vezeti a rangsort 218 ezer forinttal, a második Győr-Moson-Sopron megye a mag 169 413 ezer forintjával. A többi megyében ennél alacsonyabb a havi nettó. A szabolcsi átlag a legrosszabb, ott a megyei átlag mindössze 117 ezer forint.

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.