A kampány első állomásán, egy budaörsi bevásárlóközpontban pénteken Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módját - tudósított az MTI.

Európa legnagyobb nyúlhús-exportőre Magyarország, mégis, a belföldi nyúlhús-fogyasztásban a rangsor végén van - mondta az államtitkár, aki egyben a kampány fővédnöke. Kitért a nyúlhús kedvező élettani hatásaira, például, hogy koleszterin és zsírszegény, valamint hogy gyorsan és könnyen előállítható.

A becsült nyúlhús-fogyasztás Magyarországon fejenként 2-3 dekagramm évente, míg a mediterrán országokban meghaladja a 2 kilogrammot.

Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum szóvivője elmondta, támogatják a tudatos fogyasztói magatartást és az egészséges táplálkozást, a környezettudatos termékválasztást, illetve a kiváló magyar termékek piaci elterjesztését.

Fontos lenne, ha az egészséges, zsírszegény és könnyen emészthető nyúlhús legalább heti egyszer a magyar családok asztalára kerülne - mondta Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A következő hetekben országszerte a maihoz hasonló, a nyúlhús-fogyasztást népszerűsítő rendezvények, látványfőzések és kóstolók lesznek.