Mindenkit meghökkentett a meteorológiai szolgálat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat "pénteken 20 fokot is mérhetünk" címmel tett közzé bejegyzést az oldalán. Aztán hozzátették, hogy csak az Alföld délkeleti részén. Ettől függetlenül az ország más részén sem lesz hideg, de a tőlünk nyugatra lévő ciklon előoldalán található viszonylag nedves légtömeg hatására erősen felhős marad az ég.
Szász Péter, 2018. március 29. csütörtök, 12:29
Fotó: Pixabay

Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, és ismétlődően várható kisebb mennyiségű csapadék. Késő délutántól a Dunántúl felől viszont jelentősebb esőre is számítani kell. A déli, délnyugati szél megélénkül, napközben az Alföldön erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű. Késő estére 5, 10 fokra hűl le a levegő.

Péntekre virradó éjszaka túlnyomóan borult lesz az ég, de az éjszaka második felében nyugat felől szakadozik, vékonyodik a felhőzet, a legtöbb helyen már látszódni fog a napkelte. Az éjszaka első felében sokfelé, hajnalra már főleg az Alföldön várható kiadós mennyiségű eső. A délies, illetve a Dunántúlon az északira forduló szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű. (Ilyen gázárakra senki sem számított.)

Pénteken az erősen felhős ég mellett rövidebb napos időszakokra számíthatunk, a kevesebb napsütés északkelet felé haladva lehet. Kora délelőttig az Alföldön még eshet az eső, napközben viszont már csak kevés helyen fordulhat elő zápor. A délies szelet élénk, délkeleten és Sopron környékén erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű, de az Északi-középhegység térségében ennél pár fokkal hűvösebb lehet.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Országszerte várható eső, zápor, több helyen zivatar is kialakul. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, estétől nyugat felől kezdődik határozott felhőzetcsökkenés. Kezdetben többfelé valószínű eső, zápor, estére mindenütt megszűnik a csapadék. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

A kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

LHedvig, 2018.03.29 13:00

Azt hittem, a 2050-es előrejelzés miatt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html