Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2017. januárjától hatályos törvényjavaslat alapján a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az adózók áfa adatszolgáltatási összeghatára, a kimenő számlákon pedig fel kell tüntetni a vevő adószámát, amennyiben az áfa eléri a szóban forgó értéket. Az összeghatár drasztikus csökkentésétől és az online pénztárgépek bevezetésétől az ellenőrzések célzottabb és hatékonyabb növekedését várja a NAV az áfacsalások, a fiktív vállalkozások és a számlagyárak elleni küzdelemben.

A tételes adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztésének következtében több százezer vállalkozás üzleti köréhez férhet hozzá a NAV, vagyis közvetlen rálátása lesz az adott cég szinte teljes szállítói és vevői kapcsolataira. Ehhez kapcsolódik az a módosítás is, hogy 2017. július 1-től az értékesítési számlákra vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget már az online adatszolgáltatás váltja fel.

A különböző számlázó programokat úgy kell majd továbbfejleszteni, hogy azok az adott számla kibocsátásakor a NAV felé is automatikusan elküldjék a számlaadatokat. Ugyanakkor jelentős adminisztrációs terhet jelenthet az érintett vállalkozások számára a számlázó szoftverek tételes adatszolgáltatásra való átállítása. Az új szabályozás speciális problémát okozhat azoknak a külföldi vállalkozásoknak, akiknek belföldön áfa regisztrációjuk vagy fióktelepük van, de a számláikat külföldön készítik el és a jelentősen lecsökkentett összeghatár miatt kötelesek lesznek tételesen adatot szolgáltatni.

Késedelmes teljesítés vagy mulasztás esetén azokkal a jogkövetkezményekkel kell számolnia az adózónak, amelyek bevallási késedelem vagy mulasztás esetén állnak fenn, vagyis a tételenkénti büntetés mértéke akár az ötszázezer forintot is elérheti. Tekintettel az átmeneti szabályok korábbi értelmezésére - amelyet az adóhatóság 2015 elején tett közzé, amikor is az eredetileg kétmillió forintos összeghatár a még jelenleg is érvényes egymillió forintra csökkent -, arra lehet következtetni, hogy a százezer forintra csökkentett összeghatár szerinti tételes adatszolgáltatási kötelezettség már olyan számlákra is vonatkozik, amelyeket ugyan még idén bocsátanak ki, de azokon már 2017. évi áfa teljesítési időpont szerepel - írják közleményükben.