Minimálbér: a cafeteria lehet a megoldás?

A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a tárgyalások jövő héten folytatódnak - mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselője az MTI-nek.
Csernátony Csaba, 2021. január 13. szerda, 12:47
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, valamint Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is arról számolt be, hogy az eddigi álláspontok nem közeledtek, így a munkaadói oldal 3,1 százalékos, a munkavállalói oldal pedig 5 százalékos béremelést tart elfogadhatónak.

A szakszervezeti vezetők szerint a megállapodáshoz szükség van a kormány segítségére. Kordás László szerint fontos lenne, hogy január 20-ig megállapodjanak, mert azt követően az elért eredményeket a munkaadók már nem tudják a januári bérfizetéseknél érvényesíteni.

Bár a szakszervezeti oldal egységes és mindhárman tartják magukat az 5 százalékos béremeléshez, vannak olyan jelzések is, más konföderációktól, hogy a megegyezés érdekében hajlandóak engedni az 5 százalékból.

Rolek Ferenc elmondása szerint a munkaadók és a munkavállalók álláspontja közti különbség áthidalása érdekében a tárgyaláson felmerültek olyan megoldások is, hogy esetleg a cafeteriarendszeren lehetne úgy módosítani, hogy az némi jövedelem növekedést eredményezzen a munkavállalóknak. Ezt azonban a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy lát-e erre a lehetőséget.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

katter, 2021.01.14 08:53

Jajjj istenem, megint elkezdik rángatni az adórendszertsz@ros 2% százalék miatt. Ehhez törvény kell módosítani (ami általában elég sz@rul van megírva) a NAV-nak át kell szerkeszteni a bevallásokat, a programozóknak átírni a szoftvereket stb.stb. Sz@ros 2 % miatt.
Rolek ötleteljen inkább a közmunkásoknál hogyan kell takarítani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2021.01.14 08:44

@rigolya:
Az ÁFA csökkentést mind lenyelnék a kereskedők, ahogy tették azt 15 éve is.
Nincs értelme.
Plusz az ÁFÁt legalább mindenki megfizeti: a nyuggertől kezdve a segélyesig. És nem csak a legálisan bejelentett munkavállalót pumpolja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2021.01.13 21:42

Hadd kínlódjon a magyar lakosság a világbajnok 27%-os ÁFA-val?!

Minek is a fogyasztást az ÁFA csökkentésén keresztül növelni?!

Főleg, ha van arra jól bejáratott gerinctelen fidesznyik nersleppi támogatási csatorna?!

o1g
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2021.01.13 13:24

Ja, persze, megint az Állam pótolja ki a hiányzó lét.
Ez még jobb, mint amikor ÁFA csökkentésért kuncsorog valamelyik csöves ágazat zsírfejű képviselője.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html