A kormány célja továbbra is az, hogy a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek állapodjanak meg a kötelező legkisebb bérek jövő évi mértékéről - mondta el Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A politikus arról beszélt, hogy a magyar kormány kiemelten kezeli a bérek emelését. 2013 eleje óta, tehát már 91 hónapja töretlen a reálkeresetek növekedése Magyarországon, ez a tendencia idén is folytatódott. Bodó még az idei év kapcsán arról beszélt, hogy a kormányzati intézkedéseknek hála a koronavírus-járvány első hulláma után érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát: a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései után 2020 októberére 300 ezer fő közelébe esett a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A legfrissebb adatok alapján már 19 hete folyamatosan csökken a munka nélkül lévők száma hazánkban, miközben a foglalkoztatottaké ismét meghaladta a 4,5 milliót.

A VKF ülésén a felek megtárgyalták a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései mellett az utóbbi évek bérfolyamatainak alakulását és a reálkereseti mutató negyedéves emelkedését is. A szociális partnerek beszámolót halhattak a foglalkoztatás felügyeletben tervezett, parlamenti döntésre váró változtatásokról. A minimálbérrel kapcsolatos egyeztetések novemberben folytatódnak.