Márpedig Ursula von der Leyen (aki német munkaügyi miniszter is volt) személyében hamarosan olyan vezető kerül az EB élére, aki támogatja az európai egységes minimálbér gondolatát.

Már megválasztása előtt közölte Jean-Claude Juncker utóda, hogy elnöki időszaka alatt európai szintű minimálbért és munkanélküliségi ellátást vezetne be az unióban. Az előbbiről részleteket eddig nem árult el, így könnyen lehet, hogy nem is egész Európában egységes összegre gondol von der Leyen, sokkal inkább azt szeretné elérni, hogy minden tagállamnak legyen hivatalos minimálbére, jelenleg ugyanis még ez sem általános.

Legutóbb Dobrev Klára, az Európai Parlament DK-s alelnöke közölte, hogy von der Leyen támogatja az európai minimálbér bevezetését. Eszerint az új elnök arra készül, hogy már a hivatali idejének első 100 napjában javaslatot tegyen arra, az EU minden munkavállalója igazságos minimálbért kapjon. Ez az összeg nagyjából az átlagbér 60-70 százalékának megfelelő összeg lenne. Igaz, az igazságos minimálbér definiálása még hátravan.

Ha elfogadjuk a 60 százalékos arány elérését, akkor ez a 2019-es bérek mellett 219 ezer forintos minimálbért jelentene Magyarországon. Így a nettó bér a jelenlegi 99,1 ezer forint helyett 145,6 ezer forint lenne - számolta ki a portál. Ez már csak azért is időszerű volna, mert a nettó minimálbér évek óta a a létminimum alatt jár.

Az elmúlt évek minimálbér-emeléseivel nemzetközi viszonylatban kevésre mentünk, legalábbis ez derül ki az Eurostat adataiból. Idén ugyanis egy helyet lejjebb csúszva a negyedik legkisebb a magyar minimálbér azon tagállamok sorában, melyekben valid fogalom a kötelezően adandó legkisebb bér.

Nehéz ügy

Ekkora mértékű emelést azonban biztosan nem lenne könnyű keresztülvinni. A minimálbér emelése rendszeresen komoly vitákat generál a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek között.

Egy gyors és nagymértékű emelés biztosan sok kisebb céget sodorhat a tönk szélére - a munkaadói járulékok esetleges további csökkentése ellenére is. Ez pedig könnyen magával hozhatná a szürke- és feketefoglalkoztatás újbóli növekedését, valamint ha a kevésbé jól prosperáló, munkaerő-igényes ágazat leépülést is magával hozhatja - jegyezte meg az Mfor.hu.

Nem eszik olyan forrón?

Von der Leyen most csupán annyit mondott, hogy "igazságos" minimálbért szeretne, aminek számos megvalósulási formája lehet - értelmez a Portfolio.hu. A politikus egyik beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szociális piacgazdaságban minden embernek, aki teljes munkaidőben dolgozik, olyan minimálbért kell kapnia, amely tisztességes életet biztosít számára. Ehhez pedig ki kell dolgozni egy keretrendszert, amely igazodik az egyes munkaerőpiacokhoz. Von der Leyen tehát tisztában van azzal, hogy egy egységes, központi fix minimálbér káros lehetne az egyes tagországok számára.

Eges vélemények szerint mivel korábban német miniszterként sikeresen levezényelte az ágazati minimálbér bevezetését, hasonló megoldáson gondolkodhat az EU egészében is, hiszen júliusban azt is mondta, hogy a legjobb megoldás, ha a munkavállalói szervezetek és a munkáltatók tárgyalások során a szektorokhoz vagy a régiókhoz igazítják a béreket.