Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszter szerint egyszerre kell fenntartani a versenyképességet és a bérek emelkedését, ezt tartják majd szem előtt a tárgyalásokon - írta a portál.

A következő időszakra célként említette a miniszter az államadósság további csökkentését. Pozitívumként említette, hogy az adósság szerkezete is megváltozott, ezt egy példával érzékeltette: 2010-ben az egyik fő tárgyalópartnerünk a piaci szereplők közül a Templeton-csoport vezetője, Hasenstab úr volt. Ma már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a Templetonnal kelljen tárgyalnunk, most Argentína van ebben a helyzetben.

A 2019-es büdzséről Varga annyit árult el, hogy 4000 milliárd forintnyi beruházással számol részben hazai, részben pedig uniós forrásból. Szavai szerint a 2016-ban kötött bérmegállapodás csak 2017-2018-ra írta elő a minimálbér emelésének mértékét, a 2019-es minimálbérről ősszel tárgyal a kormány. Azt ugyanakkor már most elmondta, hogy a bérek emelkedésére még van tér, de az ütem előbb-utóbb elkezd lassulni. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy "óvatosnak kell lenni a jövő évi minimálbér meghatározásával", hiszen egyszerre kell fenntartani a versenyképességet és meghatározni a béremelkedés ütemét.

A kormánynak nincs árfolyamcélja, ezért nem is aggódik a forint utóbbi időszakban mutatott gyengülése miatt - mondta Varga. A politikus szerint "aggodalomra egyelőre nincs ok, azon a sávon belül van az árfolyam, amelyet alapvetően piaci alapúnak és egyensúlyinak tekintünk".

Magyarország gazdasági teljesítménye egyre egészségesebb és kiegyensúlyozottabb - jelentette ki Varga a tárca közleménye szerint. A gazdaság teljesítményének fenntarthatóságát jelzi, hogy a külső és a belső egyensúlyi folyamatok is kedvezőek, a növekedést nem a túlzott hitelfelvétel generálja.

Magyarország az európai és a globális gazdaságba mélyen beágyazott, bizonyítja ezt külkereskedelmi forgalmunk vagy a külföldi működőtőke állománya is, ezért fontos figyelemmel kísérnünk az Európa déli sávjában zajló eseményeket - mondta a pénzügyminiszter. A magyar gazdaságpolitikának a növekedés ösztönzése mellett folytatnia kell a szigorú gazdálkodást, az ország sebezhetőségének csökkentését: ezt a célt szolgálja a biztonságos növekedés költségvetésének tervezete, amely a jövő héten a parlament elé kerül.