Minimálbér: a gazdasági helyzet nem indokolna emelést

A magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek adott év végi interjúban.
MTI, 2012. december 29. szombat, 10:38

A vállalkozások gazdasági környezetét elemezve elmondta: az adórendszerben bekövetkezett változások közül a vállalkozások számára elsősorban a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózók tételes adója (kata) kedvező, de jelentős a pénzforgalmi szemléletű áfa bevezetése is, hiszen az áfát addig nem kell befizetni, amíg a szállító nem kapta meg a termékért, illetve szolgáltatásért járó pénzt.

Ugyanakkor Dávid Ferenc szerint súlyos aggályokat vet fel a jogbiztonság kérdése. Stabil, kiszámítható, hosszabb távú jövedelemszabályozásra lenne szükség, és ezzel párhuzamosan az adminisztratív terhek csökkentésére, hiszen ezek az intézkedések nem kerülnek pénzbe - érvelt a főtitkár. Az utóbbihoz tartozik a 2012-ben bevezetett bérkompenzáció 2013-ra áthúzódó adminisztrálása, amelyhez jön a január 1-jétől hatályos minimálbér emelés első félévi igénybevételének adminisztrációs többlete.

A vállalkozási környezetet nyomasztja a hitelezési készség és képesség romlása, és ezen belül is a beruházási hitelezés helyzete, illetve ezen hitelek eljutása a kkv-szektorhoz - mondta a főtitkár, aki szerint ha ez nem változik a közeli jövőben, akkor a magyar gazdaság "beragad a startvonalon", miközben az európai gazdaság meglódul.

Szolidaritásból emelt minimálbér

A VOSZ főtitkára szerint a gazdaság 2012. évi visszaesése, és a 2013. évi várható stagnálás közeli állapota nem indokolja, hogy annak a 256 ezer munkavállalónak, a vállalkozási szféra 41 százalékának - akiknek kisebb része képzetlen és/vagy nincs gyakorlata, vagyis minimálbéres, nagyobb része a garantált bérminimum szerinti besorolásban van - 2013. januárjától havi 98 ezer illetve 114 ezer forintot fizessenek a munkaadók. De a munkaadók azzal is tisztában voltak, hogy e csoportok szenvedték el a reálkeresetek legnagyobb csökkenését az elmúlt években - tette hozzá. "Nem engedhetjük el többszázezer munkavállaló kezét, a minimálbér ugyanis nem pusztán piaci kategória, hiszen a minimálbér nettó értéke alig több 64 ezer forintnál, ami közel 20 ezerrel kisebb a KSH által közölt 2011. évi létminimumnál. Ezért a munkaadók a szolidaritást és a szociális megfontolásokat helyezték a mérleg másik serpenyőjébe, amikor a tárgyalóasztalnál ültek" - fogalmazott Dávid Ferenc.

A munkaadók a 2013-ra tervezett 5,2 százalékos infláció felével, azaz 2,6 százalékkal kívánták emelni a minimálbért és a garantált bérminimumot, azt kérve, hogy a másik 2,6 százalékot "nyeljék le a munkavállalók", de a szakszervezetek ezt elfogadhatatlannak nevezték, így a munkaadók következő javaslata az volt, hogy a bérmegállapodás csak a második félévben lépjen életbe, de a másik oldal ebbe sem ment bele - elevenítette fel a három hónapos tárgyalási folyamatot a VOSZ főtitkára.

A megoldást az jelentette, hogy az első félévben a 11 kiemelt, s leginkább veszélyeztetett ágazatban a bértarifa emelés terheit "tömegével és a járulékkal megpakolva" a költségvetés megtámogatja, összesen 10 milliárd forintos összegben - mondta a főtitkár. (A támogatott ágazatok: élelmiszergyártás, textilgyártás, ruházati ipar, bőr-, bőrtermék-, lábbelik gyártása, fafeldolgozás, bútorgyártás, épület-építés, speciális szaképítés, kiskereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás.)

Dávid Ferenc szerint az eredmény mutatja, hogy mind a három fél, a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány is meg akart állapodni. Hozzátette: ezt azért fontos jelezni, mert a kormány megállapodás nélkül, egyedül is kihirdethette volna a minimálbér illetve a garantált bérminimum összegét, ahogy azt korábban már megtette.

A VOSZ főtitkára szerint a társadalmi béke megőrzése szempontjából is fontos a megállapodás: a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képesek voltak közösen olyan minimálbért megállapítani, amely a kormány számára politikailag vállalható, a munkavállalók méltányosnak tartják és a munkaadók ki tudják fizetni. Számítva arra, hogy a második félévben a javuló gazdaság azt is eredményezi, hogy a munkaadók már saját erőből, költségvetési támogatás nélkül is ki tudják fizetni az 5,4, illetve 5,6 százalékos többletbért a támogatott ágazatokban, miközben a munkaadók a nem támogatott ágazatokban már január elsejétől vállalták a 98 ezer, illetve 114 ezer forintos összeget, plusz a többletjárulék terheit.

A VOSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a 2012. évi 19 százalékos minimálbér, illetve a 15 százalékos garantált bérminimum emelés összege is áthúzódik 2013-ra, és "nyomja a vállalkozások vállát". Nem felejtve, hogy a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akcióterv a vállalkozásoknak 100-150 milliárd forintos tehercsökkentést jelent a kedvezményezett körben meghirdetett, munkát terhelő járulékok csökkentése nyomán - fűzte hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oreghalasz, 2013.01.01 20:32

@USE: Sajnos,hogy amnéziásak nem a tényeket látják,a parlament létszám csökkentése nem FIDESZ találmány.Ami egyértelműen a FIDESZ-hez köthető az az egykulcsos adó ,ami több mint 500 MILLIÁRD ft-os lyukat ütött a költségvetésen és azt a ZEMBEREKRE terítették ÁFA és soha nem látott adó formájában. Szedje össze az emlékező tehetségét,ha ugyan van ,a 2010 es választások előtt az akkori ellenzék követelte a kormánytól,hogy az üzemanyag árában csökkentse a jövedéki adót, amikor ez a RABLÓBANDA hatalomra került megemelte és megajándékozta a 27 %-os ÁFÁ-val.2010 májusában a gázolaj ára 308 ft/ liter jelenleg 429 Ft és ez beépül a szállítási költségekbe is.A 2010-es minimál bér nettója 60 236 ft-vol a munkáltatót terhelő költség 94 448 ft-volt és 2012 ben a nettó 60 915 ft-ra 1.1% al emelkedett a munkáltatót terhelő költség 125 930 ft-ra nőtt 26.5 %-ot,míg a képviselők nettója 2010-hez képest 51 %-ot nőtt.A ZEMBEREKNEK az fáj,hogy az egykulcsossal 80 % rosszul járt és a felső tízezer pedig indokolatlanul jól és hol az arányos teherviselés??Ettől a 2/3-os diktatúrától semmi értelmes dolog nem várható.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.01.01 19:52

@USE: Na jahh! Ezért kellett a sok járás, a sok új központi hivatal, legyen hová ejtőernyőzni?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

USE, 2013.01.01 19:28

@oreghalasz: A képviselők pénze mindig is emelkedik. Emelkedett Gyurcsány alatt emelkedett Bajnai alatt. A fidesz alatti emelkedést megszavazta az összes képviselő, igy pl. Gyurcsány is többet kap. Nem tiltakozott ellene senki.
A fidesz végre drasztikusan - az elöző kormányokhoz képest - megvágja a képviselők számát. Így sokkal többet spórolnak, mint az emeléssel vesztettünk...
...ez bizony fáj az ellenzéknek. Fájjon jobban!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.01.01 18:05

@oreghalasz: De képviselőink idén is majd teljes 4%-kal növelik a hazavitt pénzüket!

Miközben az eü-ben és oktatásban minden béren kívüli juttatást megvonnak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oreghalasz, 2013.01.01 17:08

T @kiss1: T.laci_52.T @rigolya!!!!
A 2012-es minimál bér bruttó 93 000 ft a nettója 60 915 ft a munkáltatót terhelő költség 196.2 % 119 505 ft. A képviselők átlag bruttója 2012-ben 1 200 000 ft nettója 862 886 ft a munkáltatót terhelő költség 178.7% 1 542 000 ft. Ugye milyen hülyének nézik a ZEMBEREKET Orbán és Matolcsy.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html