A válságadók nélkül ezt nem lehet finanszírozni, a kivezetésük 2012-13-as időpontjára pedig már a GDP növekedésből, az adósságszolgálat csökkentéséből, illetve a foglalkoztatás bővüléséből (2014-re már 400 ezer új adófizetővel tervez a kormány)  származó bevételekkel pótolná a kormány ezt a nagyjából egymilliárd forintos tételt. Hozzájárulna az állami kiadások drasztikus, 600-800 milliárd forintos mérséklése is. Az NGM 2014-2015-re már a jelenlegihez képest 10-15 százalékkal magasabb GDP-vel tervez. 

A 98 százalékos adóról szóló törvény megsemmisítése egy pici jogtechnikai értelmezés miatt óriási kockázatot jelentett a költségvetésre - jegyezte meg Matolcsy György. Ezt a problémát megoldják, tette hozzá.  


Az szakszervezetek azonban számos kockázatot látnak a 2011-es költségvetés tervezetében is. A munkaadók is szívesen láttak volna több konkrétumot a gazdaság beindításával kapcsolatban, illetve  a magánnyugdíj pénztári megtakarítások elvonásával kapcsolatban. 


A 2011-es minimálbér mértékére a szokásoktól eltérően idén a kormány tett előterjesztést. E szerint a kötelező legkisebb bér összege legalább havi 76 800 forintra, míg a garantált bérminimum összege legalább havi 92,5 ezer forintra emelkedjen. Az alacsony és közepes bérkategóriákba esők bruttó átlagkeresetének pedig a prognosztizált inflációt meghaladó, öt százalékos emelésére tett javaslatot. A munkavállalók szerint ez csak arra elég, hogy a nettó bér szinten maradjon, de nem veszi figyelembe sem a termelékenységet, sem az inflációt.  


Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint csak a jelenleg hatályos minimálbérhez viszonyított emelésről hajlandóak tárgyalni. Elfelejtenék a kormányzati ajánlásban szereplő legalább szót, de a nagy élőmunkaerő igényes ágazatok speciális szempontjai figyelembe vételével csak kisebb mértékű garantált bérminimum emelésről tárgyalnának. Cserébe azonban nagyobb minimálbér emelést is hajlandóak finanszírozni. 


Megállapodás nem született, sőt, a következő plenáris ülés időpontját sem sikerült kitűzni - bár abban megállapodtak a szociális partnerek, hogy a jövő héten a három oldal informálisan egyeztet.