A Napi Gazdaság hétfői számának cikke


A legfontosabb, hogy végre sor kerül az első ülésre, leginkább pedig arra várnak a szakszervezetek és munkaadói érdekképviseletek, hogy a kormány tisztázza, valóban érdemi egyeztetésekre készül-e a következő időszak gazdaság- és társadalompolitikai kérdéseiről - állítják a Napi által megkérdezett vezetők az Országos Érdekegyeztető Tanács ma délutánra összehívott első ülése előtt. Ezt Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke azzal toldotta meg, a munkaterv megtárgyalásakor határidőket is rögzítenek annak érdekében, hogy az elmúlt négy hónapos csúszást behozhassák, mivel a kormány és az Országgyűlés őszi munkatervében számos, a munkavállalókat közvetlenül érintő törvénymódosítás és új jogszabály szerepel.


Ez első látásra csak technikai kérdés, azonban a tárgyalások sikere vagy sikertelensége esetén döntő lehet - tette hozzá Borsik. Mint mondta, bíznak a heti-kétheti rendszeres találkozókban, és a kormány részéről a felkészült szakemberekkel való érdemi tárgyalások lehetőségében, annak ellenére is, hogy nem kedvezőek, sőt a munkavállalók számára inkább fenyegetőek az előjelek. Ezzel a nyári parlamenti törvénydömpingre utalt, amelynek során a képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslatokkal az új kormány számos esetben megkerülte a társadalmi párbeszéd bevett fórumait, de a közigazgatási egyeztetéseket is.


A munkavállalói oldal ugyan csak ma, a délutánra összehívott OÉT-ülés előtt tart oldalülést és tesz javaslatokat a számukra fontos, megvitatásra váró kérdésekről, de az előzetes napirendtervezet szerint a következő hónapokban sor kerülhet az adó- és járulék-, valamint a költségvetési törvényeken túl a jogalkotásról szóló új elképzelések, a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjak mellett számos egyéb gazdaság- és társadalompolitikai probléma megvitatására is. A munkáltatók számára például a Munka Törvénykönyvének módosítása és a sztrájktörvény megváltoztatása fontos. A minimálbér emelése és a 2011-re szóló országos bérajánlás ugyancsak hangsúlyos eleme lesz a tárgyalásoknak. A kormány továbbra is napirenden tartaná az OÉT működésének felülvizsgálatát, amire Borsik úgy reagált: nem kellene az átalakítási kísérletek mögé bújni a tanács működésével kapcsolatban, nekünk is megvan a véleményünk a jelenlegi kormányzati struktúráról, de nem ezzel fogjuk kezdeni a mai tárgyalásokat.



Amennyiben a gazdaság és társadalom szempontjából égetően fontos törvényekkel kapcsolatos véleménycsere után még jut idő erre, természetesen lehet tárgyalni az érdekegyeztetés működésének hatékonyabbá tételéről - mondta a Napinak Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. Mint hozzátette: a jövő évi kormányzati tervekkel, elképzelésekkel, a gazdaság növekedését megalapozó intézkedésekkel kapcsolatban a döntés felelőssége természetesen nem az OÉT-ben ülő érdekképviseleteké, de az érveiket nem megismerni hiba lenne. Szerinte kicsit ellenszenves lenne, ha rögtön a saját jövőjük lenne a legfontosabb problémájuk. A szervezet legitimációjával kapcsolatos kérdést pedig eldöntötte, hogy a törvény garantálja, milyen feltételeknek kellett megfelelniük a jelenlegi résztvevőknek.


Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a legitimációs kérdések és a szociális párbeszéd esetleges kiterjesztésének feszegetésekor, hogy a munkáltatói érdekképviseletek, de a szakszervezetek tagjai is tagdíjakkal támasztják alá, hogy részt akarnak venni ebben a folyamatban. Meg kellene tartani az OÉT lényegi funkcióját, és minden, a parlament elé terjesztendő törvényjavaslatot, stratégiát megbeszélni döntés előtt, mivel ezek a szervezetek jobbá és hatékonyabbá is tudják tenni ezeket az elképzeléseket a várható gyakorlati hatások előrejelzésével.