Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mindkét lap arról számol be: a lista elemeit az MSZP, az Együtt-PM, a Liberálisok, a DK és a MoMa is elfogadta és támogatja.

Az ígéretek között szerepel 250 ezer "valódi munkahely" létrehozása a nyílt munkaerőpiacon, valamint nettó 100 ezer forintos minimálbér, amelyet a munkáltatók adó- és járulékterheinek emelkedése nélkül kívánnak megvalósítani.

A baloldali összefogás pártjai a mikrovállalkozásoknak levonhatóvá tennék a társasági nyereségadóból a béreket terhelő adót, járulékokat; csökkentenék az alapvető élelmiszerek árát; továbbá "végleges és fenntartható rezsicsökkentést" ígérnek.

Az érintett pártok emellett havi 24 ezer forintig igénybe vehető gyógyszertámogatást ígérnek 65 éves kor fölött, havi 100 ezer forint nyugdíj alatt; s csökkentenék a kórházi várólistákat. A nyolcadik programpont a gyermekszegénység felszámolása - olvasható a Népszabadságban és a hvg.-hu-n.

A hvg.hu értesülései szerint a korábbi viták középpontjában két koncepcionális nézetkülönbség állt. A most végleges formát öltött pontokkal kapcsolatban Bajnai Gordonék ragaszkodtak ahhoz, hogy tényleg mindent számoljanak végig az utolsó forintig ("volt olyan, hogy valamiben megegyeztünk, majd pár nappal később Gordon bejelentette, hogy végigszámolták, nem biztos, hogy reálisan teljesíthető, inkább húzzuk ki"), míg mások azon az állásponton voltak, hogy "egy kampányban egyrészt lehet egy kicsit nagyvonalúbbnak lenni, másrészt minden szempontból el kell menni a falig". A másik nézeteltérés lényege az volt, hogy míg az MSZP inkább "Mesterházy Attila, mint Orbán Viktor kihívójának felépítésére" koncentrált volna, információink szerint a DK és az Együtt-PM vezetői úgy vélték, a későn összeállt szövetség leginkább a "protesthangulat felkeltésével" tud szavazókat mozgósítani.