Mintegy 16 milliárddal kevesebb nyereséget termelt az MNB

Tavaly 38,3 milliárd forintos nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank - írja a Portfolio a jegybank kedden publikált éves jelentése alapján.
Szabó Dániel, 2018. május 30. szerda, 08:00

Szokásosan a devizaárfolyam-változásból érte el legnagyobb eredményét tavaly a jegybank: 61,4 milliárdos profit jött össze tavaly, amely viszont jócskán elmarad a 2016-os 95 milliárd forintos plusztól. Jobb eredményt értek el a nettó kamat- és kamatjellegű soron, mert 2017-ben már 10,7 milliárd forint volt a bevétel, szemben az egy évvel korábbi mínusz 15,6 milliárd forinthoz képest. A pénzügyi műveleteken 1,2 milliárd forintos nyereséget realizáltak - derül ki a portál cikkéből.

Ezzel a jegybank nyeresége tavaly 16 milliárd forinttal 38,3 milliárd forintra csökkent. Amihez hozzá jön, hogy a jegybank tavalyi működési költsége 37,5 milliárd forint volt. Ez állítólag 7,2 százalékkal alacsonyabb, mint a tervezett. Ez nagyban a járulékcsökkentésnek köszönhető. De ugyanakkor 6 százalékkal többet költöttek, mint 2016-ban: ez egyrészt a személyi jellegű ráfordításoknál jelentkezett, mert 85,5 fővel (6,4 százalékkal) emelkedett az átlaglétszám, elsősorban a be nem töltött pozíciók egy részének feltöltése miatt.

A 2016. évhez képest a záró létszám 23 fővel (1,7 százalékkal) nőtt, az átlaglétszám változása meghaladta a 6 százalékot, a 2016. évi 1326 főről 2017-re 1411 főre emelkedett.

A jegybanki alapítványoknak, valamint az azokat összefogó cégnek jobb éve volt tavaly. Az újabb befektetésekkel együtt az alapítványok már 162,5 milliárd forintot tartottak saját cégeikben.

HOZZÁSZÓLÁSOK