Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Márciusban az ipari termelés 2,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés csökkenése az ágazatok döntő többségére jellemző volt. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztrált bővülést a KSH, míg a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése folytatódott. A munkanaphatástól megtisztított index 0,7 százalékos csökkenést mutat.

A termelés az év első három hónapjában 3,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ez a GDP-statisztikán is érezteti kedvezőtlen hatását: emiatt csökkent ugyanis a bruttó hazai termék az első negyedben 0,9 százalékkal év/év alapon. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index márciusban 0,4 százalékkal nőtt a februári 0,1 százalékos pluszt követően.

Az ipari export 2013 első három hónapjában 0,5 százalékkal, márciusban 1,7 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének mintegy felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele márciusban 8,5 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban egyhatod súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene számottevően, 17,4 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése január-márciusban 4,7, márciusban 2,7 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai márciusban 9,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 márciusában a feldolgozóipar termelése 2,9, a csekély súlyú bányászaté pedig 22,4 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 1,1 százalékkal mérséklődött. Az előző évinél hidegebb időjárás hatására megnőtt fűtésigény csak a volumencsökkenés mértékét mérsékelte, de nem tudta ellensúlyozni a visszaesett ipari energiaigényt.

2013 márciusában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze háromban regisztrált termelésbővülést a KSH. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel egynegyedét adó járműgyártás kibocsátásában továbbra is növekedést (6,0 százalék) figyeltek meg, kizárólag a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően. Két éve folyamatos a visszaesés a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 18,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2012 márciusában, elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet apadása miatt. A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés egykilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,3 százalékkal csökkent, nagyrészt az értékesítés mintegy hatvan százalékát kitevő hazai eladások visszaesése miatt. Elsősorban készletre termelt a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás: kibocsátása 16,7 százalékkal emelkedett, miközben értékesítése kedvezőtlenül alakult. Továbbra is jól teljesít a kis súlyú egyéb feldolgozóipar (5,6 százalék), ami főként az orvosi eszközök iránti külpiaci kereslet felfutásának az eredménye. A többi alágban 0,6 és 20,0% közötti volumencsökkenést mértünk (a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal a gyógyszergyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól).

2013 márciusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése jelentősen, 24,3 százalékkal kevesebb volt, mint 2012 azonos hónapjában. Az új exportrendelések 26, míg az új belföldi rendelések 7,9 százalékkal csökkentek Az összes rendelésállomány - egy korábbi, nagyobb megrendelésnek köszönhetően - 10,7 százalékkal emelkedett.
2013 első három hónapjában az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 3,4 százalékos csökkenése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 0,2 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.