A közösségi közlekedés zavartalan működése érdekében ma dönthet arról a Fővárosi Közgyűlés, hogy az állami támogatás megérkezéséig finanszírozza a fenntartáshoz minimum szükséges és jelenleg hiányzó forrást. Azért van szükség erre, mert a központi költségvetésében meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást október 15-éig nem utalták át. A Budapesti Közlekedési Központ szerint a közlekedésszervezés forrásigénye december 2-áig 13,5 milliárd forint, ezt az összeget a főváros saját forrásaiból biztosítja az állami támogatás megérkezéséig.

Tarlós István főpolgármester múlt héten az InfoRádió aréna című műsorában kiemelte, hogy a főváros a kerületekkel együtt sem tudja megoldani forráshiányos helyzetet, ezért várják a kormány válaszát.

A közgyűlés mai ülésén a központi közbeszerző szervezet koncepciójáról is dönthetnek a képviselők. A cég feladata a fővárosi önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat egyéb intézményei közbeszerzési eljárásainak lefolytatása lesz - erősítette meg korábban a főpolgármester az InfoRádióban. Az előterjesztés szerint a főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés döntene a társaság vezető tisztségviselői megbízásáról és a visszahívásról.

Napirendre kerülhet az is, hogy a Párbeszéd Magyarországért Párt helyi népszavazást kezdeményez a budapesti olimpiáról, a Városliget beépítéséről és a Római-parti mobilgátról. Karácsony Gergely, a PM társelnöke, Zugló polgármestere szerint bár az olimpiai pályázat kiváló lehetőség a rozsdaövezetek fejlesztésére, komoly érvek is szólnak ellene is, ezért a PM szerint csak valós társadalmi támogatottság esetén érdemes pályázni.

Úgy látja, hogy a zuglóiak és a fővárosiak többsége nem támogatja, hogy Budapest első közparkja, a Városliget építési területté váljon, a Római-partra tervezett mobilgát esetében az árvízvédelmi és a környezetvédelmi szempontok mellett is meg kell kérdezni a helyiek véleményét.