Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Déli Ipari Parkban 2600 négyzetméter alapterületű gyáregységet, valamint egy irodaépületet épített fel a cég, ahol július óta 17-en dolgoznak, de a terveik szerint 2021-re már több mint 300 embert foglalkoztatnak majd.

Örülnek minden olyan beruházásnak, amely munkahelyet teremt és miskolci és borsodi családoknak ad megélhetést - mondta a megnyitón Csöbör Katalin a körzet országgyűlési képviselője (Fidesz). Mint hozzátette, az utóbbi időben egyre több ilyen jó hírrel szolgálhatnak a térségben élőknek, ami nagyrészt a kormányzat befektetőbarát politikájának, valamint a helyi jól képzett és elkötelezett munkaerőnek köszönhető.

Hung Kvon-ji, a cégcsoport elnöke beszédében kiemelte, hogy negyven éve alapított cégük magyarországi térnyerésében komoly szerepe volt a magyar kormánynak, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a helyi önkormányzatnak, valamint a Bosch cégcsoportnak. A magyar beruházás kiváló tapasztalatot jelent számukra a cég további európai fejlődéséhez. (Orbán elmondta, milyen országot szeretne.)

A vállalatcsoport termékportfóliója sokrétű, több mint 1400 féle kapcsolóüzemi tápegységet gyártanak, valamint 300 típusú intelligens töltőt és vezérlőt kínálnak az ipari használatra szánt elektromos szerszámokhoz - mondta Andrew Hung ügyvezető-igazgató. Fokozott figyelmet fordítanak a kutatás-fejlesztésre is és a vállalatcsoport egyike azon kevés gyártónak, amely saját akkreditált laboratóriummal rendelkezik. Ez lehetőséget kínál számukra ahhoz, hogy tevékenységüket a piac változásaival együtt alakítsák.

Ping Ping Jang a cégcsoport alelnöke arról beszélt, hogy a Ten Pao azért Miskolcon hozta létre új gyárát, mert a vállalatcsoport legfontosabb ügyfeleinek nagy része Kelet-Európában működik. Terveik szerint 2021 után a gyár termelési értéke eléri majd az évi százmillió dollárt.

Bodnár László a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője hangsúlyozta, hosszú távon szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot a helyi oktatási intézményekkel, szakhatóságokkal és az önkormányzattal is. Norbert Weiss, a Robert Bosch GmbH beszerzésért felelős alelnöke arról szólt, hogy szeretnék kapcsolatukat szorosabbra fűzni a kínai cégcsoporttal.