Magyarország területén július 11-én a rendőrök 59 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 16 súlyos és 42 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 161 személyt fogott el, közülük 48 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 85 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 248 személyt állítottak elő, köztük 128 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 130 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 12 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 1 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. (Fokozott készültség Brüsszelben - több ezer rendőrt mozgósítanak.)

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.