Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A saját kereset a gazdasági képzésben részt vevő tanulókra, a családi jövedelemtől függés pedig a felsőoktatás többi képzésében tanuló diákokra jellemzőbb. A hallgatók 50 százalékának a bevétele nagyrészt a családtól, körülbelül harmadáé saját keresetből származik - derül ki az Oktatási Hivatal (OH) Felsőoktatási elemzési jelentéséből, amelyet a Világgazdaság ismertetett.

Az önállóan lakó gazdaságtudományi hallgatók havi kiadásai elérik a 163 ezer forintot, míg a nem gazdasági hallgatóké 138 ezer forint. A szüleikkel élőknek havi 85 ezer forint, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadásuk van egy hónapban. Tandíjra a gazdasági hallgatók havonta 158 ezer forintot költenek, a szüleikkel együtt nem élő, nem gazdaságtudományi hallgatók tandíja havonta 100 ezer forinttal kevesebbre rúg, átlagosan 60 ezer forint - derül ki az elemzésből.

A gazdaságtudományi tanulmányokat folytató hallgatók 31 százaléka a megélhetési költségeinek fedezése érdekében dolgozik a tanulás mellett, a többi diák esetében a tanulás mellett dolgozni kényszerülők aránya 10 százalékkal magasabb. A diákként dolgozók közül a gazdaságtudományokat hallgatók harmada mondta azt, hogy ha nem dolgozna, akkor nem engedhetné meg magának, hogy diák legyen.

A hallgatók 7 százaléka nemcsak saját célok elérése érdekében dolgozik, hanem azért is, mert a családját vagy a gyerekét kell eltartania, harmaduk pedig azért állt munkába, mert így szeretne munkatapasztalatokat szerezni.

A kép forrása: Pixabay.