Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lázár János erős, mondhatni fenyegető üzenetet küldött a Magyar Államkincstár szakszervezeteinek, amelyek sztrájkra készülnek.

Jól meggondolnám a helyükben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint ezen a pénzügyi közszolgálati területen nem lehet sztrájkolni, és "veszélyeztetni" az ország pénzügyi működőképességét, ez nemzetbiztonsági kérdés.

Szó volt arról is, hogy a kormány szerdai ülésén a témában meghallgatta Trócsányi László igazságügyi minisztert, aki a civiltörvény tervezetének módosítását javasolta a Velencei Bizottság észrevételei alapján. Lázár szerint a kormány felhatalmazta a minisztert a módosítás benyújtására. A kormány tehát elfogadta a Velencei Bizottság jogi aggályait, míg a politikai szempontú felvetéseit elutasították.

Szóba kerültek a panelházak is, amelyek komoly fejfájást okoznak a kormánynak.

A félmillió lakásból mintegy 72 ezret újítottak fel az elmúlt tíz évben, így 89 százalékuk elavult, életciklusuk végére ért. Ezért a kormány egyeztetést kezdeményez panellakók érdekképviseleteivel a következő hetekben, hogy tisztázzák az álláspontjukat, azt, hogy mint várnak el a kormánytól. Csak olyan lépés képzelhető el, amely a lakástulajdonosoknak is megfelel: nem központi diktátumról van szó - szögezte le Lázár.

Egy másik konzultáció keretében a magyar építésztársadalom szakmai véleményét akarja a kormány megismerni. Az elmúlt egy évben már tanulmányozták a német panelrekonstrukciókat, ezért várhatóan a német modelleket fogják alkalmazni.