Tarlós István főpolgármester a Wolfgang Schuster stuttgarti főpolgármesterrel tartott vasárnapi budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a német Baden-Württenberg tartomány fővárosával az utóbbi években csak formális volt a kapcsolat, amit most új tartalommal töltenek meg.

Kiemelte egyebek mellett az integráció kérdését, valamint azt, hogy Stuttgartban megfordult a népesedési trend, gyermekbarát város jött létre, s ennek tapasztalataira a magyar főváros is számít.     Szólt arról, hogy noha az iskolákat központosítja az állam, fontos a tanítás utáni sportot, a lakótelepi életlehetőségeket megteremteni. A városvezető tájékoztatása szerint a német fél komoly információs anyagot adott át Budapestnek a környezetvédelmi programjairól, s a továbbiakban közösen rendeznének egyebek mellett kulturális fesztiválokat.

Elmondta, hogy mindkét város víziváros, ám a fürdők, gyógyvizek kihasználásában Budapest előrébb tart, így rövidesen magyar delegáció utazik Stuttgartba átadni a magyar tapasztalatokat.

Wolfgang Schuster, Stuttgart főpolgármestere sok hasonlóságot lát a két város problémái között. Példaként hozta fel a szociális területet, s elmondta, hogy hat éve egyetemisták bevonásával egy hálózatot hoztak létre a társadalmi integráció megvalósítására. Fontos elemnek nevezte, hogy a folyamat már az óvodákban megkezdődjön, ott ugyanis 58 százalékos a migrációs ráta. A stuttgarti városvezető szólt arról, hogy összefogásra van szükség az energiatakarékosság, az újrafelhasználható energia előtérbe helyezése kapcsán is, továbbá a következő nagy tervek közé sorolta egy Párizs-Strasbourg-Stuttgart-München-Bécs-Budapest vasúti vonal kialakítását.