Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legtöbb esetben megtiltják a "kép -és hangrözgítésre alkalmas eszközök", vagyis, főleg az okostelefonok használatát Áder János hivatalában, az átvizsgálásnál talált eszközöket egy zárt helyen őrzik meg - szúrta ki a Népszava.

Az ORFK módosított beléptetési szabályzata szerint az őrök megadott helyre kísérik majd a Sándor-palotába hivatali időben, de meghívás nélkül érkező országgyűlési képviselőket.

A politikus "képviselői feladataival összefüggésben, a képviselői igazolványának felmutatása mellett, az utasításban foglalt feltételekkel léptethető be a Sándor-palotába. A képviselő érkezéséről az őrség haladéktalanul köteles értesíteni a főigazgatót a képviselő fogadása érdekében. A fogadó személy megérkezéséig az őrség gondoskodik arról, hogy a képviselő az erre a célra kijelölt helyen várakozzon" - áll a hatósági utasításban.

Arra is gondoltak, ha a makacs képviselők mégis ragaszkodnak a mobiljukhoz - ilyenkor a Sándor-palota őrsége egyszerűen megtiltja nekik a belépést.

Változik a magas rangú állami vezetők beléptetési rendje is. Bár a korábbi szabályozás alapján személyazonosság ellenőrzése nélkül beengedték őket, most már többek között az MTA, az Állami Számvevőszék, a Magyar Művészeti Akadémia, a jegybank, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Legfőbb ügyészség vezetőjének kilétét is ellenőrizhetik, okmányt kérhetnek tőlük az őrség tagjai. Mentességet ez alól csak a legszűkebb hatalmi kör kaphat.