Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A monetáris tanács a június 25-i ülésén változatlanul tartotta a kamatokat - mondta Nagy Márton alelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háttérbeszélgetésén. Tanács júniusban a harmadik negyedévre megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát 100 milliárd forinttal, a korábbi 300-500 milliárd forintos sávról, legalább 200-400 milliárd forintra mérsékelte, és ennek figyelembevételével határozza meg a jegybanki swapeszközök állományát.

Minden opció az asztalra kerülhet

A döntés kis mértékű szigorításként fogható fel - mondta Nagy Márton. Bizonytalan, gyorsan változó környezetben manőverezünk, nem célravezető hirtelen mozdulatokat tennünk - tette hozzá. Az inflációval kapcsolatban jelenleg kétféle kockázat van: az élénk belső kereslet emeli, a romló külső környezet mérsékli az inflációt, a második félévben ezeket ki kell értékelni. A monetáris tanács is ezekre a számokra összpontosít majd. Jelenleg ezek a kockázatok szimmetrikusnak látszanak az alelnök szerint.

A jövőben azonban minden döntési opció az asztalra kerülhet. Hangsúlyozta viszont, hogy a monetáris politika támogató marad a mai döntés után is, és az MNB számára fontos marad az óvatosság. A második félévben a világgazdaság lassulása Magyarországra is begyűrűzhet. Az Európai Központi Bank kamatpályája is lejjebb tolódott, amire szintén figyelni kell. Csökkentheti az inflációt, hogy a magyar állampapírok értékesítése miatt a fogyasztás csökken, és a megtakarítási ráta növekedése várható.

Nagyobb lesz a növekedés

A fiskális politika anticiklikus lesz - mondta Nagy Márton, aki úgy látja, a gazdaságpolitikai pillérek hatékony együttműködésére van szükség az országban, ami most meg is valósul. A gazdasági növekedés 4,3 százalékos lehet az idén, 2020-2021-ben pedig 3,3 százalékos növekedést vár a jegybank - mondta Virág Barnabás ügyvezető igazgató. Az infláció továbbra is változékonyan alakul, főleg a globális olajpiaci események miatt. Az inflációs pályát felfelé mozdíthatja a lakossági fogyasztás erősödése, de az európai inflációs környezet miatt dezinflációs hatások is várhatók a következő félévben.

Az infláció már a nyári hónapokban 3 százalék közelébe kerülhet, az adószűrt maginfláció pedig az év végétől indul lassulásnak. A jövedéki adó a dohánytermékeknél félévente emelkedik majd, ezt érdemes körültekintően kezelni, mivel ez a maginflációt is érinti 2022-ig. Az inflációs várakozások ugyanakkor a jegybanki célnak megfelelően alakulnak majd, ami 3 százalék 1 százalékos tűréshatárral. A folyó fizetési mérleg egyenlege pozitív marad a következő években is. A szolgáltató szekor erős marad, és erős exportkapacitások épültek ki az elmúlt években. 2021-re az előrejelzések szerint az ország nettó külső adóssága teljesen eltűnhet - mondja Virág.

Mérik majd a versenyképességet

Az MNB üdvözli a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervét. Ahhoz hogy a fezárkózás megtörténjen, évente 2 százalékpontos növekedéstöbblet kell a fejlett országokhoz képest - mondta Palotai Dániel ügyvezető igazgató. Az MNB a jövőben évente két kiadványban fogja értékelni, hogyan halad előre a versenyképességi program.

A Versenyképességi tükör azt követi nyomon, hogy az MNB által megfogalmazott 330 versenyképességi javaslat milyen mértékben és ütemben valósul meg. A Versenyképességi jelentés célja pedig annak mérése, hogy a versenyképesség legfontosabb mutatóiban hol helyezkedik el Magyarország regionális versenytársaihoz és az Európai Unió átlagához képest.