Tömegek választották hiteltörlesztésük felfüggesztését

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig.
Rácz Gergő, 2020. június 5. péntek, 18:13
Fotó: Getty Images

Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél - tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek - választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Idén június elejéig a háztartási hiteladósok 65,5 százaléka, s a vállalati ügyfelek 79 százaléka döntött a 2020. március 19-től bevezetett hiteltörlesztési moratórium igénybevétele mellett. Ez egybevág a jegybank eredeti számításaival.

A mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből így közel 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a körülbelül 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Összegszerűen, a moratóriumra jogosult összesen 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint így a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.

A moratóriumot választók szerződésszámához képest így a hitelvolumenre vetítve kisebb arányt érint az igénybevétel, a háztartásoknál 57 százalékot, a vállalatoknál pedig 54 százalékot.

Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek alapvetően inkább az átlaghoz képest alacsonyabb összegű hitelek esetében vették igénybe nagyobb arányban a törlesztési moratóriumot.

A lakosság esetében ez minden bizonnyal azokat (is) jelentheti, akik anyagi körülményei nem engedik/engedték meg nagyobb hitelek felvételét, a vállalatok esetében pedig nagy valószínűséggel a kisebb méretű cégeket, tehát a kkv-kat (is).

Mindkét ügyfélkör esetében tehát a sérülékenyebb, az (állami) beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette az intézkedés.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2020.06.06 07:16

Önbecsapás. Ezzel csak besöpörték a problémát a szőnyeg alá. De nem szűnt meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html