Ezt várja az MNB az inflációtól

A következő hónapokban is változékonyság jellemezheti az inflációt – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője csütörtökön a köztévén az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2020. június 11. csütörtök, 12:56
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az infláció év eleje óta mérséklődik, ami leginkább az olajárak csökkenéséhez köthető. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint májusban negyedik hónapja lassult a fogyasztói árak növekedési üteme, a januári 4,7 százalék és az áprilisi 2,4 százalék után átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak árak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet.

Az év elején még érdemben magasabbak voltak az olajárak - mondta az MNB szakértője megjegyezve, hogy jelenleg az üzemanyagárak 20 százalékkal alacsonyabbak, mint az előző év azonos időszakában.

Az olaj mellett az elmúlt hónapokban többek között a könyvek, a ruházati termékek és a parkolás ára is mérséklődött - fűzte hozzá.

A főosztályvezető megjegyezte, hogy az olajár csökkenése részben a koronavírus-járványnak tudható be.

Ahogy azt korábban bemutattuk, a kényszerű karaténhetekben leginkább szükséges termékek és szolgáltatások jelentős része tovább drágult, így a szubjektív infláció aligha csökkent. A múlt évihez képest a legnagyobb ütemű drágulást a friss hazai és déligyümölcs kategória mutatta fel, itt ugyanis 39 százalékos áremelkedést mértek a statisztikusok. Ez már csak azért is mellbevágó adat, mert egy hónappal korábban még "csak" 30,8 százalék volt a drágulás mértéke. A listán a második a szalonna 22.9 százalékos áremelkedéssel (áprilisban még csak 19,5 százaléknál tartott), a harmadik pedig a párizsi felvágott, kolbász lett 22 százalékkal (igaz, áprilisban már 22,3 százalék volt az ütem).

HOZZÁSZÓLÁSOK