Az MNB május közepén jelentette be, hogy országos konzultációs sorozatot indít a növekedési hitelprogram népszerűsítése érdekében. A sorozatban Miskolcon, Balatonfüreden, Debrecenben és Siófokon egyeztetett a jegybanki vezetés helyi vállalkozókkal, döntéshozókkal, és az akadémiai élet szereplőivel.

Balog Ádám MNB-alelnöke a sorozat utolsó, siófoki állomásán pénteken az MTI-nek elmondta: amikor a jegybank a programot elkezdte kidolgozni, akkor magas szinten konzultált a vállalkozói szövetségekkel, illetve banki vezetőkkel. Egy ilyen programnál azonban mindig megvan annak veszélye, hogy ha túl magas szinten dolgozzák ki, esetleg nem látják, hogy a végeken, a fontos régiókon, a fontos vállalkozói területeken hogyan csapódik le. A jegybank ezért kiválasztott négy olyan régiót, ami különösen érdekes lehet a program szempontjából - tette hozzá.

A sorozat tanulságai között említette Balog Ádám, hogy bebizonyosodott, valóban van hitelkereslet a mikro-, kis- és középvállalkozások részéről. "Amikor az ember az elefántcsonttoronyban számol és elemez és feltételezi, hogy például a turizmusban van jó minőségű hitelkereslet, jól esik ezt visszaigazolva látni" - mondta, hozzátéve: a konzultációkon vállalatvezetők mondták el, hogy vennének fel hitelt, de nem tudnak. "Ez mindenképp egy pozitív megerősítés" - tette hozzá.

Az MNB alelnöke szerint az egyeztetések fontosak voltak a program részleteinek kidolgozása szempontjából is, így a garanciadíj körüli probléma is előkerült, ahogy a beruházási jellegű hitelek folyósításának határidejét is a visszajelzések alapján hosszabbította meg a jegybank. Balog Ádám szerint a konzultációk gyakran túlterjedtek a monetáris politika hatáskörén, de fontos, hogy a jegybanki vezetés - még, ha nincs is ráhatása - lássa, mit gondolnak az emberek a gazdaságpolitikáról.

Az MNB április elején hirdette meg növekedési hitelprogramját. A kisvállalati hitelezés fellendítését és az ország pénzügyi sérülékenységének csökkentését célzó program módosított változata szerint összesen 750 milliárd forintnyi kedvezményes hitelhez juthatnak hozzá mikro-, kis- és középvállalkozásokat a kereskedelmi bankokon keresztül a meglévő forint- és devizahiteleik kiváltására, uniós projektek önrészének előteremtéséhez, továbbá forgó- és állóeszköz-beruházás finanszírozására. A jegybank a program keretében - a kereskedelmi bankokkal kötendő megállapodás alapján - 900 milliárd forinttal, 3600 milliárd forintra csökkenti a kéthetes MNB-kötvény állományát. A jegybanki stáb értékelése szerint a kedvezményes hitelnyújtás révén, óvatos becslés szerint 0,2-0,5 százalékkal, a legjobb esetben akár 1,0-1,8 százalékkal nőhet 2014 végéig a bruttó hazai termék a program hatására.