Az új alapszabály szerint a továbbiakban nagyobb részvételi arány szükséges a határozatképességhez, és módosított feladatkörrel tevékenykedik az igazgatóság. A közgyűlés felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának saját részvény vásárlására, maximálisan 220 millió forint összegben. Az IT elnök Orosz Ferenc marad, és továbbra is tagja a testületnek Szentpétery Kálmán, a cég vezérigazgatója, miközben három új tagot, Kovács Pált (OTP), Németh Miklóst (OTP) és Nánásy Csabát (Pro-Cash) delegáltak az igazgatóságba. Az FB dolgozók által delegált személlyel, valamint négy új taggal (Ilencfalvi-Szász Gábor (elnök) (OTP), Hantosné Honi Judit (OTP), Tóth István (Pro-Cash), Molnár Krisztina (Pro-Cash)) működik tovább.